Bővíthetik a lerakótelepet

pmh

Építési engedélyt kapott a VÜSZI Kht. az ökörtelek-völgyi hulladéklerakó bővítéséhez, tájékoztatta a képviselő-testület Bokor Árpád ügyvezető igazgató a június 23-i ülésen. Ez lehetővé teszi, hogy a telepen olyan szigetelt medencét alakítsanak ki, amely befogadhatja a Gödöllőn keletkező települési szilárd hulladékot, addig, amíg ugyanott – európai uniós támogatással – jelentősebb befogadóképességű medence épül az Észak-kelet Pest és Nógrád megyei Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás beruházásában.

A soron következő bővítés 81 millió forintos költségeinek egy részét – 23 millió forintot – a telepet üzemeltető VÜSZI Kht. tavalyi nyeresége képezi. A többire beruházási hitelt vesz fel a társaság. A kivitelező részben az önkormányzati kht. lesz, míg egyes munkálatokra közbeszerzési eljárással kell kiválasztani a megvalósító céget.