Jó tanulók, jó sportolók

pmh

 

Június 26-án tartották a művelődési központban az önkormányzat Jó tanuló, jó sportoló díjátadási ünnepségét. A jutalmakat dr. Gémesi György polgármester adta át a fiataloknak.

Kupát vehettek át:

Damjanich János Általános Iskola: Győri Barnabás (6. a.) első osztályos kora óta kitűnő tanuló. Nem csak a tanórákon aktív, tanulmányi versenyeken is sikeresen képviselte iskoláját. Díjat nyert a környezetvédelmi és területi olvasóvetélkedőkön, német levelező versenyeken. Aktívan sportol, az iskolák közötti körzeti, és területi versenyeken erősítette iskolája csapatát. Tagja volt az országos Diákolimpián vívásban II. helyet szerző csapatnak. Edzője: Keresztesi István

Erkel Ferenc Általános Iskola: Horváth Bálint (8. o.) egyik meghatározó alakja a gödöllői atlétika utánpótlásának. Kiváló eredményei közé tartozik a diákolimpia országos döntőjében 4x1000 m-es váltóval elért első helyezése, a IV. korcsoportban mezei futásban egyéniben országos bajnok, a IV. kcs-os fiú csapattal mezeifutásban harmadik helyezett. Edzője Gadanecz György. Általános iskolai tanulmányait jeles eredménnyel fejezte be.

 

Hajós Alfréd Általános Iskola: Jilly Krisztina (8. o.) Már alsó tagozatos korában kitűnt szorgalmával, tehetségével. Több sportágban – úszás, atlétika, mezei futás, kézilabda – igen szép eredményeket ért el, többször állhatott dobogóra egyéni és csapatszámokban is. Ötödikes kora óta a Gödöllői Atlétikai Clubban rúdugró. Többszörös korosztályos bajnok sportágában, valamint magyar serdülő válogatottként nyert nemzetközi versenyt. Elnyerte a Pest megye Legjobb Sportolója címet. Edzője Szörényi István. Tagja az országos diákolimpián 7. helyezést elérő IV. korcsoportos leány többpróba csapatnak. Évek óta zenél, fagottozik, vizsgáját itt is kitűnően zárta. Szorgalmának köszönhetően tanulmányi eredményei is jók, közösségi munkája példaértékű.

 

Madách Imre Szakközépiskola: Farkas János. Végzős tanuló karosszéria szakmunkás. A tanulmányai alatt, végig az osztály legjobb tanulója volt, és erre az országos szakma kiváló tanulója versenyen tette fel a koronát azzal hogy, a 2. helyen végezve sikeresen teljesítette a szakmunkásvizsgát. Rendkívül jó közösségi hozzáállással, segítőkészséggel vett részt az iskola életében, rendszeresen sportolt, aktív részese volt az iskola focicsapatának.

 

Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola: Csikós Ferenc (8. o.) Idén első ízben vett részt a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége által szervezett országos úszóversenyén Dunaújvárosban, ahol kimagasló eredményeket ért el. 200 m mellúszásban bajnok lett, 100 m gyorsúszásban 2. helyezett, 50 m mellúszásban szintén 2. helyezett, az 50 m gyorsúszásban pedig 4. helyezést ért el. Ezen a versenyen minden korosztályos válogatottnak kötelező volt elindulni, így eredményei még nagyobb sikernek könyvelhetőek el. Több éve úszással foglalkozó szakemberek is felfigyeltek remek technikájára, kimagasló teljesítményére.

 

Petőfi Sándor Általános Iskola: Tóth Fruzsina (8. o.) Tanulmányi és sport munkájában kimagasló teljesítményt nyújtott. Sportága a vívás. Eredményei: Újonc Országos Bajnokságon 2. helyezett, az országos Diákolimpia döntőjének a IV. korcsoportjában 11. helyezést ért el. Edzője Fekete Gábor, Kurucz Balázs. A feladatokat maximálisan és precízen ellátja, a közösségben segítőkész, és odaadó, társai szeretik és becsülik, magatartása, szorgalma példás.

 

Premontrei Szent Norbert Gimnázium: Székely Nóra. Tanulmányi eredménye jeles. Kiváló sportoló, a Gödöllői Atlétikai Club aranyjelvényes atlétája. Rúdugrásban bajnok, ifjúsági válogatott. Diákolimpián rúdugrásban 1. helyezett. Testnevelő tanára Sárdi Erzsébet, edzője Szörényi István.

 

Református Líceum: Szmolár Anett. Tanulmányi eredménye kitűnő. Tagja az iskolájában működő Bocskai SE női kosárlabdacsapatának. Csapata veretlenül megnyerte a Pest megyei, és a Budapesti felnőtt női bajnokságot. Bajnokságot nyert az V. korcsoportos csapattal is. Diákolimpián a IV. korcsoportos csapattal 3. helyezést, az V. korcsoportos csapattal 2. helyezést ért el. Edzője: Mácsai Tamás.

 

Szent Imre Katolikus Általános Iskola: Dohanics Anna. Iskolájának az idei év folyamán az országos diákolimpián vívásban a 20. helyezést szerezte meg. A városi angol vetélkedőn 3. helyezett, a Székely Bertalan vetélkedőn szintén 3. helyezett lett. A Gödöllő 40 éve város multimédiás vetélkedőn csapatban 3. helyezést értek el. Tanulmányi eredménye kiemelkedő, személyisége, közösségi tevékenysége példamutató. Edzője Kurucz Balázs.

 

Török Ignác Gimnázium: Kalló Imre (11. o.) rendkívül tehetséges, sokoldalú tanuló. Kiemelkedő eredményeket ért el a reál és a humán tárgyakban valamint a sportban. Nagy szorgalommal és lendülettel végzi iskolai munkáját, emellett tevékeny részese az iskola által szervezett szakköröknek és iskolán kívüli programoknak, szervezője az iskolai focibajnokságnak. Eredményesen szerepelt az utóbbi három évben a megyei és az országos versenyeken matematika, kémia, történelem tantárgyakban, a Gordiusz matematikai megyei versenyen egyéniben 5.,csapatban 1. helyezést, a Curie levelezős országos kémia versenyen 55. helyezést ért el.

 

F. Chopin Zeneiskola: Gémesi Boglárka. Gyermekkora óta rendszeresen vív és szorgalmasan jár a zeneiskolába. Hat éve kezdett fuvolázni, s már 5 éve Vargáné Korchma Fruzsina tanítványa. Kis kora óta vonzódott a zenéhez, ám hogy hivatásául a fuvolát válassza, ahhoz teljes odaadás vagyis a tehetség és a szorgalom teljes összpontosítására volt szükség, például a versenyszerű vívás feladására. Ez ebben az évben megtörtént, szorgalmát sikerek koronázták. Az elmúlt évben a Megyei Fuvolaverseny különdíját kapta, idén pedig 1. díjas lett, és bejutott az országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny legjobbjai közé. Felvételt nyert a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola-szolfézs szakára. Szolfézs tanára Lázárné Nagy Andrea.

 

Oklevelet kaptak:

Damjanich János Általános Iskola: Czirle Máté, Győri Barnabás, Marti Christofher, Bangó Dávid, Kőrösi Krisztián, Bangó Dávid, Lochte Vanessza, Kovács Zsófia, Pap Karolina.

Erkel Ferenc Általános Iskola: Mihalik Marcell, Csarnó Helga, Kovács Márk, Rimán Balázs, Rimán Dorottya, Horváth Bálint, Dékány Jenő, Háló Benjámin, Temesvári Tamás.

Török Ignác Gimnázium: Kasza László, Kalló Imre, Benedek Máté, Le Marcell, Gyenes Attila, Kohut Lilla, Vass Nándor, Rácz Zoltán, Kiss Dániel, Szabó Bence, Semeráth Oszkár, Simon Balázs, Gajdácsi András, Dalman Ádám, Várady Tímea, Danis Judit, Korompay Máté, Merényi Zsolt, Fazekas Dávid, Kiss-Simon Máté, Tóth Zsuzsa, Papp Lilla, Kötél Dóra, Almási Dorina, Tusán Eszter, Cirkov Maríja, Zsákai Judit, Vágó Mónika, Bakk Ágnes, Schopper Ádám, Várszegi Tamás, Gajdácsi András, Szekeres Tamás, Csikós Gergő, Fábián Máté, Nagy Petra, Benkó Réka.

 

Hajós Alfréd Általános Iskola: Pintér Richárd, Kocsárdi Nóra, Kalicsevszki Ákos, Simon Zsuzsa, Gorove Gergő, Jilly Krisztina, Kádas Veronika, Gódor Dóra, Kriszt Botond, Szeibel Leila, Pintér Richárd, Moldován Noémi, Lipták Milán, Székelyhidi Blanka, Oláh Tímea, Horváth Réka, Vágó Vivien, Újvári Izabella, Varga Fanni, Gólya Balázs, Silye Máté, Deák Nagy Marcell, Orosz Eszter, Csomai Renáta, Palánkai Beáta, Imre Nikoletta, Horváth Cintia, Tromposch Ottilia, Havjár Lilla, Varga Dorottya, Seregi András, Csjernyik János, Pawletko Péter, Varga Zsuzsa, Varga Anett, Horváth Eszter, Seregi Dominika, Simon Zsuzsa, Saftics Alexandra.

 

Református Líceum: Nagy Attila, Kelemen Csiki Tünde, Zarkóczy Zoltán, Liszkai Márton, Ardai Szabolcs, Balogh Zsófia, Telek Anita, Krekó Noémi, Marie Rulfs, Gacsályí Panna, Soós Alexandra, Gossler Anikó, Szilágyi Eszter, Kósa Zsuzsanna, Oravecz Kamilla, Székely Sára, Keszeg Karolina, Hegyi Adrienn, Berei Réka, Derecskey Krisztina, Németh Barbara, Szmolár Anett.

 

Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium: Horváth-Kulcsár István, Farkas János.

 

Montágh Imre Általános Iskola: Csikós Ferenc, Budai Henrik, Csenteri Csaba, Nyerlucz József, Mércse Krisztián.

 

Petőfi Sándor Általános Iskola: Szabó Máté, Bedő Csaba, Vígh Balázs, Köteles István, Molnár Máté, Bodnár Balázs, Herbst Anna, Váraljai Zoltán, Nagy Dánie, Czine Gábor , Babinszki Adrián, Somorjai Bence, Oszvári Tamás, Kocsis Attila, Tóth Dániel, Névery Tamás, Nyikos Endre, Irmalós Dávid, Szekeres Dániel, Steiner Dániel, Utassy Liza, Tóth Fruzsina.

 

Premontrei Szent Norbert Gimnázium: Babarczi Balázs, Farkas Alexandra, Terejánszki Péter, Wirnhardt Bálint, Szekeres Péter, Gódor Erika, Gódor Dorottya, Semler Dániel, Puskás Ilona, Dudás János, Juhász Zsombor, Herdovics Bálint, Dudás János, Csobán Zsombor, Balogh Levente, Bobok Csilla, Pintér Anna, Déri Máté, Lukács Péter, Boros Dávid, Gémesi Bence, Gémesi Boglárka, Székely Nóra, Benyhe Miklós, Pápai Miklós, Kinde Mátyás, Seres Ádám, Czövek Oszkár, Herczeg Zsuzsanna, Palicska Anna, Simkó Bernadett, Bobok Anna, Tóth-Máté Ákos.

 

Szent Imre Katolikus Általános Iskola: Babarczy Katalin, Tóth Anna, Menyhárt Ákos, Seres Nóra, Lőrincz Nóra, Hajdú Sándor, Papp Roland, Kinde Zsófia, Kinde Vanda, Zsíros Zsanett, Szekeres Eszter, Méhes Dorottya, Dohanics Veronika, Várnai Bernadett, Farkas Regina, Mészáros Anna, Gajdos Mercedesz, Gáspár Melinda, Pervai Luca, Simon Dorottya, Tóth Anna, Piffkó Eszter, Zorkóczy Csaba, Rózsa László, Tolnay Gábor, Balogh Attila, Dohanics Anna.

 

Frederic Chopin Zeneiskola: Lázár Bíborka, Gémesi Boglárka, Havelda Luca, Halmóczky Sarolta, Necz Balázs, Bréda Zsófia, Albert Julianna, Sándor Krisztina, Lukács Dóra, Kurucz Ádám, Simon Bence, Fehér Anita, Török Zoltán, Sivadó Mónika, Sivadó Brigitta, Sivadó Zsófia, Sivadó Balázs, Sivadó Dávid, Kis Dorottya, Gecse Adrienn, Gecse Júlia, Kovács Réka, Illési Mihály, Juniki Ádám, Szajkovics Ádám, Babarczy Balázs, Bajnóczi Johanna, Bajnóczi Teréz, Baranyi Anett, Borosnyay Áron, Budai Zsófia, Csomor Viola, Hartyáni Gábor, Ella Orsolya, Nagy Ella, Wirnhardt Júlia.