Megnyitotta kapuit a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park

pmh

A kereskedelmi és logisztikai szolgáltatásokon túl a tudás alapú iparágak letelepítését és a gödöllői régió fejlesztését tűzte ki célul a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park, amely szeptember 19-én kezdte meg a működését a főváros határától 10 kilométerre, az épülő M0-M3-as átkötő és a 3-as főút csomópontjában. Az innováció-orientált célkitűzések hatékony megvalósítását szolgálja az az együttműködési megállapodás is, amelyet a park alapítói Gödöllő Város Önkormányzatával, a Szent István Egyetemmel és az FVM Mezőgazdasági és Gépesítési Intézetével írtak alá.

 

 

 

 

Dr. Fenyvesi László, az FVM MGI igazgatója, dr. Molnár József, a SZIE rektora, Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Mészáros László, a GIP Zrt. elnöke és Pataki Sándor, a GIP Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes aláíráson

 

Az innovációs és logisztikai park – amelyben Gödöllő Város Önkormányzata 10%-os részesedéssel rendelkezik – 2001-ben nyerte el a Gazdasági Minisztérium pályázatán az „Ipari park” címet. Egy évvel később a szabályozási terv birtokában megkezdődött a mintegy 700 milliós beruházás, amelyhez a parkot üzemeltető Gödöllői Ipari Park Zrt. egy a Széchenyi tervhez kapcsolódó pályázaton további 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A most lezárult első építési fázis eredményeként a 40 hektáros park megkezdheti működését, új munkahelyeket és beruházási lehetőségeket teremtve ezzel a gödöllői régió számára. Ezzel egy időben a 60 hektáros bővítési terület fejlesztését is megkezdte az üzemeltető részvénytársaság.

A parkban egy olyan integrált gazdasági modell valósulhat meg, amelyben a szolgáltatások, a K+F tevékenység, a termelés és a kereskedelem szervesen kapcsolódik egymáshoz. Mindezt a kiváló közlekedési adottságok teszik lehetővé, hiszen a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park a ferihegyi repülőtér közelében, a 3-as számú főút, az épülő M0-M3-as autópálya-átkötő és a gödöllői elkerülő út csomópontjában található. Az előnyös fekvéssel egyenértékű jelentőséggel bír továbbá a Szent István Egyetem és kutatási intézményeinek közelsége is, melyek szellemi bázisa az inkubátor-tevékenység megteremtésének záloga.

Az ünnepélyes megnyitón Mészáros László, a Gödöllői Ipari Park Zrt. elnöke elmondta: „Az együttműködési megállapodás tartalmazza többek között egy cselekvési terv kidolgozását, amelynek középpontjában az innovációs és a tudásorientált működés feltételeinek megteremtése áll. Mindeközben tárgyalások folynak az értékesíteni kívánt területek több mint felére, valamint hamarosan megkezdődik a park központi épületének kialakítása, amelyben egyebek mellett informatikai, oktatási és képzési, valamint vállalkozássegítő szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni. A Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park megnyitása jó példája az állami útfejlesztések regionális gazdaságélénkítő hatásának is.”

 

Az együttműködési megállapodás aláírói:

 

Gödöllő Város Önkormányzata

Gödöllő Pest megyében, Budapesttől északkeletre, az M3-as autópálya és a 3-as számú főút, valamint a Budapest-Miskolc vasútvonal mellett, a Gödöllői-dombság völgyében fekszik. A lakónépesség az elmúlt évtizedekben jórészt az iparosítás okozta környékbeli betelepülések, illetve a fővárosból történő kiáramlás hatására nőtt, így az állandó népesség a legutóbbi népszámlálás idejére mintegy 30.000 főre emelkedett. A város képviselő-testülete, élén dr. Gémesi György polgármesterrel, számos olyan – értékmegőrző és értékteremtő – kezdeményezést tudhat maga mögött, amely Gödöllőt korszerű, hagyományőrző, sikeres várossá fejlesztette. Ezek sorában feltétlenül említést érdemel a kastély felújítása, a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park létesítése, vagy a várost elkerülő út megépítéséért tett lépések. A város fejlődésének garanciája a környezetvédelmi igényeket is kielégítően virágzó gazdaság, amely alapot teremt a közösségi tervek megvalósításának, az önkormányzati szolgáltatások – különösen az oktatás és a közművelődés – gazdag kínálatának, és nem utolsósorban a turizmus megerősítésének.

 

Szent István Egyetem

A 2000-ben alapított, jogelőd intézményeiben több száz éves, gödöllői székhelyű Szent István Egyetem az egyedüli felsőoktatási intézmény a központi régióban, amelynek a fővárosban és Pest megyében, sőt a régióhatáron túl, a Jászságban is van fakultása. A gyors gazdasági fejlődés és a nagyszámú, korszerű vállalat teszi lehetővé az egyetem és a gödöllői régió együttéléséből adódó kölcsönös előnyök kihasználását. A Szent István Egyetem nagy reményeket fűz a székhelyén 2005-ben életre hívott, természeti erőforrásokra alapozott környezetipari Regionális Egyetemi Tudásközpont munkájához. A felsőoktatási intézmény fontos küldetésének tekinti, hogy e dinamikusan fejlődő új tudományterületek művelésében és fejlesztésében élenjárjon, hiszen így tud hozzájárulni a régió tudásbázisának fejlesztéséhez, valamint a tudásintenzív, nagy hozzáadott értékkel bíró iparágak és gazdasági tevékenységek idevonzásához.

 

 

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet közel 140 éve szolgálja a magyar mezőgazdaságot. Az intézmény a városi rangot szerzett Gödöllőre 1968-ban költözött, azóta szorosan együttműködik más gödöllői szervezetekkel, többek között a Szent István Egyetemmel és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézettel. Az MGI szakmai célkitűzése a mezőgazdasági gépek használati értékének meghatározása szántóföldi, telepi mérésekkel, valamint a piactudatos technológia-fejlesztés érdekében végzett kutatás, így az MGI kulcsszerepet játszik a gépesítés területén a mezőgazdasági szaktanácsadásban.

 

 

Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park

A Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park kialakításában együttműködő szervezetek legfontosabb célkitűzése, hogy a programmal segítsék Gödöllő és térsége kiemelkedő adottságainak kihasználását, fejlődőképes vállalkozások megtelepedését és kedvező körülményeket biztosítsanak a hazai és külföldi működő tőke számára. A megvalósítás során a kereskedelmi és logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások mellett főleg a magasabb hozzáadott értéket képviselő, tudás alapú iparágak megnyerése és letelepítése a cél, összhangban a helyi humán erőforrás lehetőségeivel és a környezeti adottságokkal. Az innovációs és logisztikai park célja továbbá a térség, a régió fejlesztésének elősegítése, munkahelyteremtés, inkubátor tevékenység feltételeinek megteremtése, olyan integrált gazdasági modell létrehozása, melyben a szolgáltatások, a kutatásfejlesztés, a termelés, a kereskedelem szervesen kapcsolódik egymáshoz, elősegítve egymás működését. A Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park szeptember 19-én kezdte meg a működését a főváros határától 10 kilométerre, az épülő M0-M3-as autópálya-átkötő és a 3-as főút csomópontjában.