A nemzeti ünnep gödöllői programja



Március 14-én, szerdán 18 órakor a Petőfi szobortól indul a gödöllői ifjúság fáklyás felvonulása a Dózsa György úti temetőbe, az Isaszegi csata emlékművéhez.

Március 15-én, csütörtökön 10 órakor a Városháza előtti téren kezdődik a városi megemlékezés, majd a Petőfi szobornál lesz a koszorúzás, amit követően a lovasok és fogatok hagyományos felvonulása zajlik, a szokásokhoz híven két körrel.

A városháza előtt köszöntőt mond dr. Gémesi György polgármester. Az ünnepi műsorban közreműködik a Gödöllői Városi Fúvószenekar, Antal Ádám (Éjfél Alternatív Színházi Társulat), Géczi András (Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete), Gödöllői Magyar Balett Színház (a koreográfiát Egerházi Attila igazgató, Harangozó-díjas balettművész készítette), a Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Nemzeti Lobogó Társasága. 

17 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Központban kezdődik a képviselő-testület által alapított Gödöllő Városért-díj átadási ünnepsége.