A fenti elnevezésekről döntött június 21-én a képviselő-testület az utcanév-ajánló bizottság javaslatát elfogadva.
A Szabadság út - Tábornok utca között lévő 4151 helyrajzi számú utcában lakók jelezték, hogy Nagy László Tamás (1955-1999) kapucinus barátról, tartományfőnökről, máriabesnyői plébánosról szeretnék elnevezni az utcácskát, amely a Gödöllőn átvezető főútra merőleges, forgalmas kis közterület. Tamás atyát még titokban vették fel már felszentelt világi papként a rendbe a ’80-as években. Kiváló szobrász és festő volt, mely képességét a kegytemplom és környéke szépítésében is felhasználta.
A Repülőtéri úttal párhuzamos 6192/24 és 6192/23 helyrajzi számú utca a Tessedik Sámuel utcára merőleges. Tessedik Sámuel és Nagyváthy János (1755-1819) együtt dolgoztak a tudományos kutatás területén, ezért felmerült, hogy Nagyváthy Jánosról lehetne az utcát elnevezni. Az ő nevéhez fűződik a szigorú gazdasági számtartás bevezetése, első ízben alkalmazott hazánkban kettős könyvvitelt. A mezei gazdaságot nagymértékben elősegíteni akaró kétkötetes, egyben az első magyar nyelvű mezőgazdaságtani munkája 1791-ben jelent meg. Gödöllő agrártudományos múltja és jelene is indokolta az elnevezést.
A Dózsa György útra merőleges, a Vízmű melletti 1115, 1114/1, 1114/2 helyrajzi számú utca környékén épül a Baptista Gyülekezet temploma. Az utca elnevezésére a gyülekezettől érkezett javaslat. Kornya Mihály (1844-1917) a több mint másfél évszázados magyarországi baptista misszió legdinamikusabb időszakának meghatározó egyénisége. Négy évtizedes munkássága során, miközben sok visszautasításban és üldöztetésben volt része, Szadától Brassóig több száz helyen megfordult: számos gyülekezetet alapított, és mintegy 1100 hitvallót keresztelt meg. Minden bizonnyal az ő bizonyságtételére jutott hitre az első gödöllői baptista is 1881-ben Szadán. A későbbi történetírás által „parasztapostolnak” elnevezett Kornya Mihály személyében a mai baptisták egy Jézus Krisztusnak teljes szívével elkötelezett, bátor, szorgalmas és Isten kegyelméből munkájában megáldott hitelődjüket tisztelik.
Az Aquarex’96 Kft. kezdeményezte a Vásártér környezetében található 8052 és 8053 helyrajzi számú utca elnevezését, amely a Horgásztó utca nevet kapta.