Emléktábla Berente doktornak



Berente István (1887-1958) községi orvos, helytörténet-kutató emléktábláját leplezték le június 29-én a Dózsa György út 30. szám alatti épület homlokzatán, ott, ahol egykori háza állt. A 120 éve született orvosra és lokálpatriótára Vámos János emlékezett, akinek gyermekkorában orvosa, felnőttként kollégája, később pedig betege volt.

– Berente Istvánt szakmai felkészültsége mellett emberi magatartása miatt is szerették a gödöllőiek. Azok sorába tartozott, akiket úgy emlegetnek a legöregebbek, hogy „Ők voltak az igazi orvosok” – hangsúlyozta Vámos János. – 1919-ben lett helyettes községi orvos, 1920-tól nyugdíjba vonulásáig megszakítás nélkül dolgozott. Gyógyító munkáját színesebbé, emberi kapcsolatait gazdagabbá tette, amikor a premontrei rend felkérte a tanárok és a diákok orvosi ellátására. Gödöllőn született, itt élte le életét, szerette a községet. Minden jelentősebb eseményen részt vett. A Gödöllői Hírlapban részletekben jelentette meg a Gödöllőről és környékéről szóló tanulmányát. 1942-ben Egyházművészeti és Történeti Múzeumot hozott létre a Grassalkovich-kastélyban, amely a világháború alatt teljesen megsemmisült.

– Életünk eseményei, történései nem múlnak el nyomtalanul felettünk. Isten embernek adott egyik legnemesebb ajándéka, hogy életünk eseményeit elraktározhatjuk agyunkban. Mire megöregszünk, tele a könyvtár, s amikor végigsétálunk lelkünk színes könyvtártermeiben, akkor emlékezünk – kezdte az önkormányzat nevében mondott köszöntőjét Pintér Zoltán alpolgármester. – Most olyan emberre emlékezünk, aki nemcsak ismerte, hanem maga is alakította a község sorsát – tetteivel, munkásságával. E bensőséges ünnepség alkalmával szeretném kifejezni tiszteletemet a Lumniczer Sándor Alapítványnak, amely az idei esztendőt Berente-emlékévnek nyilvánította, s addig munkálkodott, hogy felavathatjuk az egykori kiváló orvos emléktábláját. Azért is külön öröm számomra e tábla felavatása, mert sajnos meglepően kevés emlék utal nagyságainkra. Másfelől pedig egymásra talál a múlt tisztelete a város elképzeléseiben, szellemiségében egy civil szervezet kivitelezésében. Amikor leleplezzük az emléktáblát, az a remény munkál bennem, hogy Berente Istvánnak olyan követői akadnak majd, akik hozzá hasonlóan végzik hivatásukat, s hagynak maguk után feledhetetlen múltat, évtizedeket.

Az önkormányzat koszorúját dr. Krassay László alpolgármester helyezte el.