Teleki Pál bronzszobor: elfogták az elkövetőket



Augusztus 3-án Gödöllő város Önkormányzata feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki aznap virradóra a Gödöllő, Teleki Pál téren található, beton talapzaton álló Gróf Teleki Pál bronzból készült mellszobrát eltulajdonította valamint a beton talpazatot megrongálta. A lopással okozott kár 350 ezer, a szobor eszmei értéke 2 millió, a rongálással okozott kár 50 ezer Ft. Az ügyben lopás bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a Gödöllői Rendőrkapitányságon.

A nyomozás során kerültek a kapitányság látókörébe a szeptember 14-én más vagyon elleni bűncselekmény miatt elfogásra került S. Szabolcs 39 éves, illetve testvére S. Barna 42 éves vácszentlászlói lakosok. A két férfi szeptember 14-én a délelőtti órákban ablakbetöréssel bement Gödöllőn a Köztársaság utca egyik családi házába, majd onnan különböző műszaki cikkeket és értékes dísztárgyakat tulajdonított el 250 ezer Ft értékben. A bűncselekmény elkövetése közben a gödöllői rendőrjárőrök tetten érték őket. A testvérpár gyanúsítottkénti kihallgatása során a betörést beismerte, illetve felszínre került, hogy augusztus 3-án 03:30 óra és 03:45 óra között időben, B. Ferenc gödöllői lakos társukkal együtt ők követték el Gödöllőn a Teleki Pál téren álló Gróf Teleki Pál bronzból készült mellszoborral kapcsolatos bűncselekményt. A helyszínre B. Ferenc piros színű személygépkocsijával érkeztek, majd egy kötelet erősítettek a szoborra, és a kocsival meghúzatva ledöntötték a szobrot a talapzatáról. Ezt követően a bronz mellszobrot az autó csomagtartójába tették és elhajtottak a helyszínről.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót B. Ferenc időközben eladta bontás céljából egy gödöllői lakosnak, aki a gépkocsi általa használhatatlan részeit elvitette a városi MÉH telepre. Az ott megtalált jármű csomagtartójában a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható anyagmaradványokat sikerült rögzíteni, ami szakértő  vizsgál.

A szobor felkutatása jelenleg még folyamatban van, feltételezhető, hogy az valamelyik színesfém-kereskedő birtokába jutott.

S. Szabolcsot és B. Ferencet a Gödöllői Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. S. Barna szabadlábon védekezik.

Pest MRFK Kommunikációs Iroda

 

 

 

Az eredményekről sajtótájékoztatón számolt be a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság. Ezen részt vett dr. Gémesi György polgármester is, aki bejelentette: elkészült az a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kidolgozott javaslatterv, amely a színesfémlopások jogszabályi hátterének megszigorítását tűzte ki feladatul. A gödöllői szobor ellopásához hasonlóan ugyanis több más szobor is a tolvajok áldozatául esett már, a színesfémből készült huzalok eltulajdonítása pedig a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Számítások szerint évente 3-4 milliárd forint kár keletkezik színesfém-lopásból, ezért van szükség a törvény módosítására – tette hozzá a polgármester.