Kábelégetőket fogott a rendőrség



Illegális kábelégetőket értek tetten július 25-re virradóra Gödöllőn, a rendőrség eljárást indított a három elkövető ellen - közölte a Gödöllői Rendőrkapitányság alezredese.

 

Tóth Csaba elmondta: az éjszakai járőr Gödöllő máriabesnyői városrészében fekete füstfelhőre és tűz fényére figyelt fel. Kiderült, hogy egy ház udvarán hat mázsányi rézkábel hevert, egy részükről már leégették a műanyag bevonatot. Így lehet ugyanis a fémet jó áron eladni a színesfém-kereskedőnek. A műanyag égetése tiltott tevékenység, a levegőbe kerülő vegyi anyag belélegezve ugyanis rákkeltő hatású, súlyosan veszélyezteti a környezetet. Az égett szagot észlelő környékbeliek többször is bejelentést tettek már ez ügyben, de mostanáig nem sikerült a tettenérés.

 

Most a három elkövető ellen a hulladékgazdálkodás törvényének megsértése miatt indul eljárás. Ugyancsak feljelentik őket a Közép-magyarországi Környezetvédelmi Hatóságnál. Megvizsgálják az is, hogy a rézkábelek származását igazoló papírok valós adatokat tartalmaznak-e, vagy sem – tette hozzá az alezredes.

 

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, az esettel kapcsolatban elmondta: Teleki Pál gödöllői bronzszobrának tavalyi ellopása után a szövetség kezdeményezésére javaslattervet dolgoztak ki az évi 10 milliárd forint kárt okozó illegális színesfém-kereskedelem felszámolására. Örvendetes, hogy a kormány éppen a napokban foglakozott a kérdéssel és a parlament is napirendre tűzi a témát az őszi ülésén – hívta fel rá a figyelmet.

 

Forrás: www.gemesigyorgy.hu