Dr. Gémesi György a nemzeti csúcstalálkozón

A morális válság leküzdését feltételező értékközpontú gondolkodás és döntéshozatal nélkül a gazdaság sem lehet sikeres, hangoztatta dr. Gémesi György Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcstalálkozón, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében október 18-án. A tanácskozás résztvevői a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság hazai hatásaira kerestek gyógyírt.



Dr. Gémesi György felszólalása elején Boross Péter volt miniszterelnökkel egyetértve nehezményezte, hogy a tanácskozáson nagyobb súlyt kaptak a vártnál a politikai pártok. Már az ülés első felében érdemes lett volna meghallgatni az önkormányzatok véleményét, amikor a munkaadók és munkavállalók hozzászólásai következtek, hiszen az önkormányzatok a legnagyobb munkáltatók.

A MÖSZ elnöke az önkormányzatok elsődleges szerepkörének tartja a törvény által előírt kötelező feladatok biztonságos, jó ellátását. Annál is inkább, mert a hétköznapi emberek vállára helyezi majd a legnagyobb terheket a mostani válság is. Ezeket a feladatokat azonban át kell tekinteni, felül kell vizsgálni, a szűkös állami finanszírozáshoz kell igazítani. A feladat – a politikai erők egyetértésével – egy-két hónap alatt elvégezhető.

Dr. Gémesi György a továbbiakban szorgalmazta, hogy olyan pályázatokat írjanak ki, amelyek elnyerése révén – például energiatakarékossággal – csökkenteni lehet az önkormányzatok, önkormányzati intézmények költségeit.

A közpénzek felhasználásának ellenőrzését is fontosnak tartotta és arról is szólt, hogy a MÖSZ egy éve küszködik a színesfémlopások visszaszorításával. Fél éve letették az asztalra a jogszabály-tervezetet, de még nem fogadták el.