Lemondtak prémiumukról a vezetők



Az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói a múlt évi munkájuk során eleget tettek a teljesítménytől függő prémiumfeltételeknek, amiket a 2008. évi üzleti tervek tartalmaztak, de a jelenlegi gazdasági helyzet ismeretében a prémiumról lemondtak. A képviselő-testület május 21-i ülésén nem vonta el az így keletkezett pénzmaradványt, lehetővé téve azok szükség esetén szociális célú felhasználását.    

 Mint Gémesi György polgármester elmondta, ez a pénz elvégzett munka bére, kötelező lenne kifizetni. Sokan persze nem értik a prémium lényegét, úgy gondolják, hogy az jutalom. Egyes sajtótermékek kihasználva az emberek ez irányú tájékozatlanságát, előszeretettel írják azt, hogy a vezetők ennyi és ennyi pénzt markolnak fel. De nem ez az elsődleges szempont, nem ez állt a vezetők döntése mögött.

Gémesi György arra is rámutatott, hogy az önkormányzati társaságok igazgatóinak bére lényegesen elmarad az üzleti szféra vezetőinek bérétől, azzal nem versenyképes.

- Az utóbbiak egymillió forintnál kezdődnek, az előbbiek nem érik el a félmillió forintot, mégis sokszor éri őket méltatlan kritika. Nekünk azonban szükségünk van ilyen felkészült és ilyen hozzáállású vezetőkre. Köszönjük, hogy elvégezték a munkájukat, tisztességgel, becsületesen helytálltak! A prémiumokról való lemondásukra gesztusértékű válaszként javasoltam, fogadja el a képviselő-testület a kéthavi bérrel történő jutalmazásukat. Ők ugyanis más önkormányzati dolgozókkal szemben az év végén nem kaptak jutalmat.

A testület egyhangúlag elfogadta ezt a javaslatot is.