Megváltozik a forgalmi rend a gödöllői csomópontban



Augusztus 10-től új le- és felhajtó ágakon haladhat a forgalom az M3-as autópálya gödöllői csomópontjában. A megváltozott forgalmi rend a Budapest és a Gödöllő felé közlekedő autósokat egyaránt érinti.

Az M3-as autópálya gödöllői csomópontjának térségében tavasz óta tartanak az M31-es autópálya építési munkálatai. A jelenlegi csomópont teljesen átépül, így minden ága – az új igényeknek megfelelően – más nyomvonalra kerül, illetve a csomópontban új pálya feletti hidak is épülnek. Az építési munkálatok egy olyan szakaszhoz értek, hogy augusztus 10-től mind Budapest, mind Gödöllő felé már az új csomóponti ágakon haladhat a forgalom.

A korábbi helyzethez képest jelentős változás, hogy a Budapest felől Gödöllőre tartó úthasználóknak 1 kilométerrel korábban, a 25,5 km-szelvénynél kell elhagyniuk az M3-as autópályát. A kihajtási lehetőséget új útirányjelző táblák jelzik az arra közlekedőknek. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy mivel a kijárat helye megváltozott, a navigációs készülékek (GPS) a térképi információk frissítéséig rossz iránymutatást adnak.

Fontos tudnivaló továbbá, hogy az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán a gödöllői csomópont lehajtó ága továbbra is le van zárva, ezért Nyíregyháza irányából Gödöllőt a 39. jelű bagi csomópontnál lehajtva, a 3. sz. főúton keresztül lehet elérni. Alternatív útvonalként a 23. jelű mogyoródi csomópont is használható, ahonnan a Mogyoród és Szada közötti összekötő úton, vagy az M3-as autópálya másik, Nyíregyháza felé vezető oldalán is vissza lehet jutni Gödöllő felé. A terelőutakat minden esetben sárga színű táblák jelezik.

A későbbi forgalmi rend változásokról folyamatosan tájékoztatjuk az utazókat.

Állami Autópályakezelő Zrt.