A Magyar Önkormányzatok Szövetsége közgyűlése



Február 19-én tartotta éves közgyűlését a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A tanácskozást dr. Gémesi György elnök nyitotta meg, majd a résztvevők meghallgatták és elfogadták a 2009-es évben végzett munkáról szóló elnöki beszámolót, a pénzügyi beszámolót, valamint a felügyelő bizottság jelentését. Ezek mellett döntés született a 2010. évi fő stratégiai célkitűzésekről is.

Gémesi György elnök beszámolójában külön szólt a Kormány - Önkormányzatok Egyeztető Fórumában történtekről. Mint mondta, a fórum formailag jó, mert folyamatos párbeszédet biztosít a kormányzat és az önkormányzatok között, de tartalmilag nem hatékony, mert az önkormányzati oldalt csak meghallgatják, a döntéseknél figyelmen kívül hagyják érveit. A KÖEF önkormányzati oldala ezért tavaly szeptemberben felfüggesztette tevékenységét, ha azonban a kormány hajlandó az érdemi tárgyalásokra, tovább folytathatják a munkát.

A hét érdekszövetség vezetői a közeljövőben ismét összeülnek, hogy megvitassák, miben tudnak közös álláspontra jutni a változtatások ügyében, s közösen képviselni azt az új kormány előtt.

A MÖSZ elnöke szólt a szövetség nemzetközi tevékenységéről is, különös tekintettel a Régiók Bizottságában, valamint Európa Tanács Kongresszusában való szerepvállalásról. Kiemelte a mediterrán régió uniós vérkeringésbe való bizonyos mértékű bekapcsolása céljából létrehozott Mediterrán Térség Regionális és Helyi Önkormányzatainak Gyűlésének (ARLEM) megalakulását, mely szervezet munkájában maga is részt vesz.

A MÖSZ 2010-re tervezett programjai közül a legnagyobb az idén immár 8. alkalommal megrendezendő Magyar Polgármesterek Világtalálkozója lesz. A szövetség idei tervei között szerepel még két kistelepülési és egy oktatási konferencia is.