Elhunyt dr. Klacsmann László



Elhunyt dr. Klacsmann László szülész-nőgyógyász főorvos, az egykori gödöllői szülőotthon igazgatója, aki több évtizeden keresztül segítette világra Gödöllő és környéke újszülöttjeit, és még idős korában is aktívan részt vett a betegellátásban. Tevékenységét a képviselő-testület 1998-ban a Gödöllő Egészségügyéért Díjjal ismerte el. A díj átvételekor így nyilatkozott: „…Gödöllőn töltött 27 évnyi szülész-nőgyógyászati munkámat tartom a legfontosabbnak. Ebben az időszakban osztályvezető-főorvosa voltam a gödöllői kórháznak. Ezen évek során körülbelül 73-74 ezer asszony fordult meg az osztályon; mintegy 27 ezer szülést vezettünk le, ennek egy tekintélyes részét – öt-hatezret – én magam. Büszke vagyok rá, mert ennél szebb hivatás a világon nincs. Nap, mint nap megéljük azt a csodát, hogy új ember születik a világra.”