Belga vendégek Gödöllőn



Április 9-én, pénteken érkeztek meg Gödöllőre belgiumi testvérvárosunk, Turnhout képviselői. A két napos látogatás során a vendégek többek között megtekintették az Erzsébet-parkot, a városi múzeumot, a királyi kastélyt, a Gödöllői Iparművészeti Műhelyt és a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központot, ahol a Talamba Ütőegyüttes adott nagy sikerű koncertet; az előadást a turnhouti látogatókon kívül megtekintették a németországi testvérvárosunkból, Giessenből érkezett vendégek is. Turnhout és Gödöllő az idén ünnepli testvérvárosi kapcsolatának 10. évfordulóját. Az évek során igen élénk kulturális csereprogram alakult ki a két település között; gödöllői előadók, művészek, zenészek több mint 20 alkalommal látogattak el Belgiumba, hogy az ottani közönség is megismerhesse a magyar hagyományokat.

 

     

 

 A kerek évforduló méltóképpeni megünneplése alkalmából a belga vendégek magukkal hoztak egy gyertyánfát, amit a Nemzeti Együvé Tartozás Parkjában a két város polgármestere, Gémesi György és Francis Stijnen ültetett el.