Lakossági fórum – augusztusban indul a Főtér-program



Július 22-én a Városházán lakossági fórum keretében ismertették az egybegyűltekkel a Főtér-program azon részét, ami a Szabadság tér közterületi rehabilitációs munkálatait foglalja magába.

Mint ismeretes, Gödöllő önkormányzata, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Pest megyei településközpontok fejlesztése, integrált településfejlesztés Pest megyében” című pályázatán a „Gödöllő ökovárossá válásának első lépése: A városközpont arculatának és infrastruktúrájának integrált fejlesztése” című, módosított tartalmú pályázatával 936 millió forint összeg támogatást nyert el.

A fórumon a közbeszerzési eljárás nyertese, a LAKI Épületszobrászat Zrt. képviselője kifejtette: a műszaki ütemterv szerint 133 nap alatt a kivitelezést lebonyolítják; a munkálatok – melyek többek között a közművek áthelyezését, átalakítását, rekonstrukciót, felszíni környezetrendezést foglalnak magukba – augusztus elején indulnak meg. A cég 7 fázisban végzi el a főtér átalakítását; a munkák felét a közműépítés teszi majd ki.

Gémesi György polgármester a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: ezzel Gödöllőn egy olyan közösségi tér, egy olyan új arculat jöhet létre, ahová nemcsak szívesen mennek majd az emberek, hanem erősíti majd az itt élők identitását, a helyhez való viszonyukat.