Felavatták Nagy Sándor és Kriesch Laura síremlékét

A megemlékezés Géczi Gábor énekével kezdődött

A Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódó rendezvényt köszöntötte dr. Gémesi György polgármester

Néhányan a résztvevők közül

A művész házaspárról Gaálné dr. Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója emlékezett meg.

Szűcs Józsefné, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület elnöke köszönte meg a felajánlásokat

Az eseményen Herczenik Anna operaénekes is közreműködött

Az új síremlék

Az önkormányzat képviseletében Gödöllő polgármestere koszorúzott

A Körösfői Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány nevében Körösfői László koszorúzott

Az esemény az eső miatt a városi ravatalozónál kezdődött, ahol először Géczi Gábor énekelt. Ezután Gémesi György polgármester köszöntötte a Kulturális Örökség Napjai helyi nyitóprogramjának résztvevőit.
– Gödöllő a magyar és az európai kulturális örökség jelentős városa. Nagy Sándor és Kriesch Laura neve önmagáért beszél. Kopjafáik a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület kezdeményezésére készültek el, míg más neves gödöllőiek síremlékét településünk további civil szervezetei gondozzák. Ezen a hét végén nemcsak emlékezünk, nem csak bemutatjuk, hanem ápoljuk is a kulturális örökségünket, amelynek sok kis műhely a folytatója, megújítója, gazdagítója. A gödöllői művészek munkálkodása erősíti a település közösségét, országos és gyakran nemzetközi figyelmet is kelt.
A művész házaspárról G. Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója tartott előadást, amelyet tudósításunkat követően teljes terjedelmében közlünk.
Bizonyára kevesen tudnak arról, hogy Pici néni élete utolsó éveiben rendszeresen látogatta a vácdukai nevelőotthonban Antal Imrét, aki a síremlék avatásán felidézte akkori emlékeit.
– Pici néni emberi nagyságához tartozik, hogy két éven át, minden hónap vasárnapján, beteg lábaival meglátogatott, sőt, 87 évesen leállt velem focizni a vácdukai pályán. Szándékosan hagytam győzni, ezért kedvesen megpaskolta az arcomat és azt mondta: - Te kis csaló, miért hagytál nyerni? Majd minden hónapban kaptam csomagot a lányától Oxfordból és Cambridge-ből. Életem első temetése Pici néni búcsúztatása volt, nagyon sírtam. Évekkel később tudtam meg, hogy egy fenntartásos betétkönyvben 150 forintot helyezett el a nevemre. Amikor a nevelőotthonból felszabadultam, a Remsey család jóvoltából egy évig a Nagy Sándor házban lakhattam, ami nagy segítséget adott önálló életem elindításához.
Végül Szűcs Józsefné, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez. Mint elmondta, Ambrus Aladár kopjafa készítő mester munkája művészettörténészek és a házaspárhoz közel álló emberek javaslata alapján készült el. A támogatók közül Csaba Antalt emelte ki.
- Tegnap felavattuk a Nagy Sándor táblát a Nagy Sándor közben. Ma a síremléket avatjuk fel. Remélem, hogy valamikor a Nagy Sándor ház a város vagy az állam tulajdonába kerül, és méltó hasznosítást nyer.
A résztvevők Herczenik Anna énekét követően indultak el az új síremlékhez, s helyezték el rajta a megemlékezés virágait.

G. Merva Mária:  

Nagy Sándor és Kriesch Laura síremléke

Nagy Sándor (1869-1950) és felesége, Kriesch Laura (1879-1966) festőművészek és iparművészek voltak, egyben Körösfői-Kriesch Aladár mellett a gödöllői művésztelep megalapítói is. 1907-ben Veszprémből költöztek Gödöllőre, ahol már elkészült a műtermes házuk, amelyet a mellette lévő Belmonte Leó-házzal együtt Medgyaszay István tervezett. Ez a ház nagyon modern volt és luxusvillának számított a gödöllői viszonyokat tekintve. Bár 38 éves volt Nagy Sándor, amikor Gödöllőre költözött, de mégis kezdőnek számított, külföldi tanulóévek után csak 1899-ben tért végleg haza, 1902-ben vette feleségül Kriesch Laurát.
Nagy Sándort és Kriesch Laurát egy nagy szerelem kapcsolta össze. Kriesch Laura, Kriesch Aladár húga alacsony termetű, halk szavú, szerény jelenség volt. Nem lehetne emancipált nőnek nevezni úgy, mint például Undi Mariskát, de ennek ellenére nagyon határozottan ragaszkodott az elképzeléseihez. Az első nők közé tartozott, akik Mintarajziskolába jártak és rajztanári oklevelet szereztek. Tíz év korkülönbség volt Nagy-Sándor és Kriesch Laura között, és a Kriesch szülők nem akarták Nagy Sándorhoz adni a lányukat. Laura azonban kitartott választottja mellett, és 7 évi jegyesség után házasodtak össze. Még a házasságkötés után is sokáig testvérként éltek egymás mellett, hogy - korabeli tanok hatása alatt - legnemesebb erőiket a művészi alkotásra összpontosítsák. Végül azonban 1904-ben megszületett egyetlen gyermekük, Nagy Laura Eszter.
Nagy Sándor más természet volt, mint Laura. Találóan jellemezte őt Remsey Ágnes Nagyobb mozdulat (1992) című könyvében: „Sándor nem tartozott a másokat melengető emberek közé. Harcos volt, állig páncélban és szüntelen hadakozott. Mindenfajta hazugság ellen. (...) Műterme nem hűvös templom volt, ahogy a legtöbben hitték, hanem forró csatatér. Démonok csapkodták ott az ajtókat, ablakokat éjszakákon át, éveken át, évtizedeken át. Meresztgették igéző szemeiket, csapdosták farkukat, okádtak kénkövet, mert Sándor napról-napra megidézte őket és vívott velük, a végkimerülésig.” Laura tudta elviselhetővé tenni Sándor számára az életet, ő volt ,,a mindenkori második szólam, aki meg tudja menteni a sérült dallamot.”
Összeillő emberpár volt Nagy Sándor és Kriesch Laura, mind művészi, mind emberi szempontból jól kiegészítették egymást, és harmonikus kapcsolatban éltek egész közös életükön át. Erről tanúskodnak Nagy Sándor kettős portréi is: A mi kertünk (1902), Kettős arckép (1904), Ave Myriam (1904), Szent várakozás (1904).
1904-től kezdődően közös szignót használtak, ha az N betű bal oldali szárába S betűt írtak, akkor Nagy Sándor dolgozott többet az adott munkán, ha L betűt írtak, akkor Lauráé volt a munka java. A gödöllői művésztelep tagjairól kulcsregényt író Harsányi Kálmán szerint „Csak a Browning pár meg a két Goncourt fivér tudott művészi értelemben is ennyire eggyé forrni.2 Ez a közös szignó nagyon jól kifejezi a közöttük lévő harmonikus kapcsolatot, ezért is tartotta fontosnak az Értékvédő Egyesület, hogy a szignó is szerepeljen a síremléken. Továbbá az egy tőből kinövő és kétfelé ágazó, férfi- és női szimbólumokat hordozó kopjafa is az ő szoros összetartozásukat kívánja szimbolizálni.
A házaspár a mŰvésztelep 1920-ban bekövetkezett széthullása után is próbálta folytatni a szövőműhely munkáját. Nagy Sándor aktívan részt vett Gödöllő közéletében, a Járási Közművelődési Egyesület elnökeként havi rendszerességgel szervezett magas szintű kulturális programokat a premontrei gimnáziumban. Feleségével együtt kiállítottak az 1926-os gödöllői járási kiállításon, sőt a szervezésben is szerepet vállaltak. Nagy Sándor tervezte az országos cserkészzászlót, ami jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható és az országos leventezászlót. Ő készítette az 1933-as dzsembori csodaszarvasos emblémáját, ami - a fiúcserkész világtalálkozó minden használati és szimbolikus tárgyán megjelenve - bejárta a világot. Mind művészi, mind helytörténeti szempontból jelentős a két művész munkássága Gödöllő számára.
A házaspár emberi nagyságát mutatja Sík Sándor piarista papköltővel, tanárral való kapcsolatuk. Sík Sándor, aki a gyerekkorát töltötte Gödöllőn, jó barátságban volt Nagy Sándorékkal. Nagy Sándor illusztrálta Sík Sándor versesköteteit, az országos cserkészzászló terveztetésében is szerepe lehetett a cserkészet iránt elkötelezett Síknak. Igazi barátságról tettek tanúbizonyságot Nagy Sándorok, amikor a bajban is kitartottak a barátjuk mellett. Felemelő és nagylelkű gesztussal fölajánlották, hogy elbújtatják őt gödöllői házukban 1944-ben, amikor zsidó származása miatt Sík Sándor egzisztenciálisan is fenyegetett helyzetbe került. Kapcsolatuknak szép befejezése volt. hogy Sík Sándor temette és búcsúztatta Nagy Sándort 1950-ben, a gödöllői temetőben.
Nagy Sándor és Kriesch Laura sírjára Remsey András faragott két kis kopjafát „Pici néni” és „Sándor bácsi” felirattal, amelyről csak a közeli ismerősök tudták, hogy kik rejtőznek a nevek mögött. Leszármazottaik, családtagjaik külföldön élnek és csak ritkán látogatják a sírt. Az 1980-as években Kresz Albert fotóművész kezdeményezte egy síremlék felállítását, erről újságcikk is megjelent, és támogatást is sikerült hozzá szereznie, de a tervezett síremléket készítő szobrászművész Amerikába távozott, és így meghiúsult a terv.
A Gödöllői Városi Múzeumnak van egy Szecessziós túra nevű állandó programja, amelynek keretében végig lehet járni a művésztelep eredeti helyszíneit (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Jenő háza, a Szövőiskola épülete, emléktáblája) és a túra utolsó állomása a Dózsa György úti temető, a művészsírok (Körösfői-Kriesch Aladár, Remsey Jenő, Remsey Zoltán, Nagy Sándor és Kriesch Laura sírja) megtekintésével. Minden túra alkalmával rossz érzéssel töltött el bennünket, hogy szinte jeltelen sírban nyugszik az európai hírű művésztelep két tagja.
Nagy Sándoréknak és leszármazottaiknak sajátos véleménye volt a síremlékről, a tárgyiasult emlékezésről. Nem tartották fontosnak, úgy vélték, hogy az ő szellemük a művészi alkotásokban és a Nagy Sándor-házban él tovább. Egy Komjáthy Jenő-versidézettel tudnám a legjobban érzékeltetni azt a szellemiséget, amellyel ők teljesen azonosultak:
Szétszórom magamat a végtelenben
Maradjak ismeretlen, mint a Szellem.
Mely a szívek mélyén lobog!
Névtelenül, örök homályban.
Mindeneket áthatni vágyom.
S magamtól mindent eldobok.
Az utókor azonban nem tenné jól, ha szó szerint venné a művész fennkölt vágyait, és teljesen azonosulna vele. A városnak, a múzeumnak, az értékvédő lokálpatriótáknak igenis feladata a kézzelfogható, konkrét jel állítása, hogy a következő nemzedékek is megismerhessék azt a jelentős gödöllői kulturális hagyományt, amelyre mindnyájan büszkék vagyunk. Jó, hogy a Gödöllői Értékvédő Egyesület most végre megvalósította azt, ami eddig csak óhaj volt: a két művészhez méltó síremléket állíttatott, ami Ambrus Aladár kopjafa készítő mester munkája.
A Kulturális Örökség Napjai című országos rendezvénynek idén az a címe, hogy A felemelő század, „a nemzeti styl”, amin a 19. századot és az akkor meginduló polgárosodási folyamatot kell érteni. A gödöllői művésztelep létrejöttéhez is ez a polgárosodás teremtette meg a feltételeket, és tette lehetővé az iparművészet kialakulását Magyarországon. Nagy-Sándor és Kriesch Laura a többi gödöllői alkotóval együtt a magyaros szecesszió stílusában kifejtett munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a „nemzeti styl" formálásához.