Gödöllőn járt Schmittné Makray Katalin

Október 21-én a Gödöllői Királyi Kastélyba látogattak el a Magyar Nemzeti Öltözék Hagyományőrző Egyesület képviselői, köztük Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége is.



A vendégeket dr. Gémesi György polgármester és dr. Újváry Tamás, a kastély igazgató-helyettese fogadta.
Gémesi György az egybegyűltekkel röviden ismertette a kastélyfelújítás legfontosabb állomásait, lépéseit a kezdetek óta, majd ezt követően a vendégek megtekintették a királyi kastélyt. Felkeresték többek között a királyi lakosztályokat, a kastélykápolnát, a dísztermet és a felújított Rudolf-szárnyban az Arisztokrácia porcelánja címmel nemrégiben megnyílt Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítást is. Ezen kívül a hölgyeket elkalauzolták a kastély azon felújított – de a nagyközönség előtt még zárva lévő – részeibe, melyek 2011-ben az Európai Unió Tanácsa első félévi magyar elnökségi eseményeinek adnak majd otthont.