Felnőttképzési centrummá fejlődik a Művészetek Háza

A Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. 26 millió forint támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának „Építő közösségek – közművelődési intézményrendszer az élethosszig tartó tanulásért" pályázatán a Művészetek Háza felnőttképzési centrummá fejlesztése című tervével – jelentette be október 21-i sajtótájékoztatóján Kovács Balázs ügyvezető igazgató.



A kft az elmúlt két évben összesen 14 pályázaton nyert támogatást. Ezek nagy részét önállóan, kisebb részét konzorciumi partnereikkel – köztük a Szent István Egyetemmel és a GAK Oktató, Kutató és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft-vel – közösen valósították meg. A kft rendkívül változatos, sokrétű feladatai épületének felújításával és a megvalósítandó pályázatokkal a felnőttképzés irányába bővülnek.
Bár Gödöllő gazdasága dinamikus, szerkezete korszerűnek mondható, stratégiai fekvése vonzó a kis-és nagy befektetők számára, nagy szükség van a hátrányos helyzetű rétegek támogatására.
A Művészetek Háza a projekt megvalósítása során ingyenes képzési programokat indít alacsony iskolai végzettségűek, érettségizett szakképesítés nélküliek, tartósan inaktívak, regisztrált álláskeresők, GYES-ről, GYED-ről visszatérők, pályakezdő munkanélküliek számára.
A kínálat: 2010 novemberétől ECDL tanfolyam (160 óra) és webanimátor tanfolyam (100 órában + szakangol tanfolyam 60 óra), 2011 márciusától házi időszakos gyermekgondozó tanfolyam (200 óra + szakangol tanfolyam 60 óra), 2011 szeptemberétől alapfokú angol nyelvtanfolyam (180 óra).
Az érdeklődők számára csoportos tájékoztató napot tartanak november 3-án, szerdán 10 órától Gödöllőn a Petőfi tér 8. szám alatti épület 14-es termében. Információ: Lattner Ildikó +36/70-977-2361, e-mail: lattner.ildiko@muza.hu
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.