Játék a kastélyban és a Művészetek Házában

A Művészetek Háza az Európai Uniós Elnökség ideje alatti korlátozott körülmények ellenére is kiemelt figyelmet fordít a nyitott házként történő működésére. Ez tükröződik az önkormányzattal kötött közművelődési megállapodásban is. 

A város nevelési-oktatási intézményeinek közösségi rendezvényeihez az első félévben nem tud helyszínt adni a Művészetek Háza, de előzetes egyeztetés alapján rendelkezésre bocsátja technikai szolgáltatásait.
Az önkormányzat változatlanul elvárja a nemzeti és az egyetemes kulturális értékek közvetítését a különböző korosztályok számára. Ennek keretében a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével együttműködve októberben a Kabaré című musical, novemberben Molnár Ferenc Játék a Kastélyban című vígjátéka négy-négy előadására készülnek. Július végén a kastély díszudvarában Goldoni: Mirandolina, a fogadósnő című zenés komédiájának bemutatását tervezi a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete a Gödöllői Városi Fúvószenekar, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese, a Gödöllői Városi Vegyeskar és a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő közreműködésével. Folytatódnak a változatos zenei gyermekprogramok, a gyermekszínházak előadásai, a Bon-bon matiné és a népszerű Mesélő Muzsika sorozat.
2011-ben három képzőművészeti tárlatot rendeznek a Művészetek Házában: a Gödöllői Nyári Tárlatot, Papp Tibor fotográfus kiállítását és a Gödöllői Művészetbarátok bemutatkozását.
A nemzeti és városi ünnepek, díjátadó ünnepségek és megemlékezések, köszöntések, egyéb programok szervezése, rendezése és lebonyolítása a Művészetek Háza Kft. feladatkörében marad.
A közművelődési megállapodás kiemelt feladatként jelöli meg az oktatási intézményekkel, társintézményekkel, egyéb kulturális tevékenységet is folytató szervezetekkel az együttműködést, a programok egyeztetését, a közös pályázati lehetőségek felkutatását.
Fontos feladat az Ifjúsági Klub működtetése és az is, hogy ez a diákönkormányzatok által delegált fiatalok közreműködésével, véleményüknek, javaslataiknak figyelembe vételével történjen.