Busek: fontos a Duna régió oktatáspolitikájának összehangolása

Az Európai Unió Dunai régióra vonatkozó hosszú távú stratégiai tervében fontos a régiós oktatáspolitikák összehangolása - mondta el dr. Erhard Busek korábbi osztrák tudományos miniszter a gödöllői Szent István Egyetemen (SZIE) április 28-29-én megrendezett CASEE - A Duna régió uniós stratégiája című nemzetközi konferencián.

A kilenc országból több mint száz résztvevő érkezett a soros magyar EU elnökség helyszínére, hogy a föld- és vízgazdálkodás valamint a környezetvédelem ügyét kutatási és oktatási szempontból is körbejárják.
Az első nap délelőtti programját megnyitó Solti László, a SZIE nemrégiben újraválasztott rektora örömét fejezte ki, hogy intézményük ad otthont a neves eseménynek. "A Duna összeköt és elválaszt minket, a víz maga pedig egyre fontosabb a természeti erőforrások közül. Az előrejelzések szerint a XXI. században beszűkülnek ivóvíz készleteink, és nem elég, hogy egymilliárd ember éhezik a világon, körülbelül ugyanennyien nem jutnak megfelelő ivóvízhez. Mérgező anyagok, beleértve nehézfém, antibiotikum és hormonmaradványok szennyezik korlátolt ivóvíz készleteinket Kelet-Közép-Európában is" - mondta a rektor. A víz, mint stratégiai erőforrás a SZIE oktatási és kutatási céljaiban is erősödő szerepet játszik.
A konferencián dr. Erhard Busek nyitó prezentációja során elmondta: az Európai Unió régiós stratégiai terve 22 koordinációs egység összehangolásával valósul meg. "A Duna nem csak közlekedési vonal. A víz a biológiai sokszínűség és az élet alapja. Ennek jegyében a makro régiós együttműködés szorosabbá tételére törekszünk." Dr. Erhard Busek, az IDM (Institution fot the Danube Region and Central Europe) elnöke, Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos tanácsadója elmondta, hogy az egyetemeknek, a kutatóközpontoknak és a magánszektornak szoros együttműködésben kell megvalósítania a tudományos és kutatási célokat. Ezen célok a kapcsolatépítés, az energiakérdés, a környezet és a kockázatmenedzsment. A rövid és középtávú tervek után a régiós oktatáspolitikák összehangolását tűzték ki célul a tananyagok modernizálása, azok munkaerő-piaci igényekhez való alakítása, illetve a célzott oktatás és kutatás által.
A Magyar Tudományos Akadémia tagja, Somlyódy László előadásban kitért a Dunai régió legfontosabb problémaira és a lehetséges megoldási lehetőségekre. Elmondta, hogy a Duna és ezáltal a Fekete-tenger vizének szennyezése gazdasági és ökológiai ellentétet gerjeszt. A véletlen szennyezések következményei, mint például a 2000-es ciánszennyezés, az árvizek, a vízminőség lokális és regionális állapota aggasztó. Kérdésünkre a professzor elmondta, hogy a szennyvíz az egyik legfontosabb aspektus, amelyet elsődlegesen hazánkban kell megoldanunk. Ezermilliárd forintos beruházási költség 85 százalékát állja az Európai Unió. Jelenleg hazánkban 650 víztisztító üzemel a tíz évvel ezelőtti 250-hez képest, de ez a szám 1200-ra kell, hogy emelkedjen. Ez a fejlesztés nagy mennyiségű szakképzett munkaerőt igényel. "Az új csepeli szennyvíztelep 300.000 köbméter vizet tisztít meg naponta, ez a bécsi után a régió második legnagyobb ilyen létesítménye. És erre szükség van, mint ahogy arra is, hogy a Szent István Egyetem, vagy a Budapesti Corvinus Egyetem nagyobb számban képezzen a vízhez, a mezőgazdasághoz és a környezetvédelemhez értő szakembereket." Dr. Solti László elmondta, hogy a SZIE nagy múltú agráregyetemként a jövőben is hangsúlyt fektet minden olyan területre, amely a biztonságos és jó minőségű élelmiszer, és a vízkészlet megóvására, a megújuló energia, illetve a környezet megőrzésére irányul.
A CASEE konferencia első napjának programjában felszólalt Barsiné-Pataky Etelka, a magyar EU Duna Stratégiai kormánybiztosa. Előadást tartott a dunai régió ökológiai állapotáról a bécsi Bodenkultur Egyetemről prof. Herwig Waidbacher, a Zágrábi Egyetemről Ivona Filipovic a kutató tanárok szerepét méltatta az oktatás területén. A délután folyamán két tematikus workshopot tartanak sor Víz, illetve Biológiai Sokszínűség és Természeti Erőforrások címmel.
(www.edupress.hu)