Kiállítással és iskolanappal ünnepelték a 60 éves Madách iskolát

Ünnepi események helyszíne volt a Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium április 28-án, amikor fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte az intézmény.

Az évforduló alkalmából a hagyományos Madách- napon színes programok várták a diákokat és a vendégeket, akiket Kocsi Tamás igazgató köszöntött. Az érdeklődőket egy kis időutazásra is meginvitálta az intézmény vezetése, ezen a napon nyitották meg ugyanis a „60 éves a Madách Iskola” című kiállítást. Régi tablók, könyvek, iskolai relikviák idézték meg az elmúlt évtizedeket. 
Érdekes, hogy, bár az intézmény 60 éve működik a jelenlegi keretek között, Gödöllőn  már az 1800-as évek végén elkezdődött a szakképzés. A néhány száz tanoncot foglalkoztató ipariskola, aminek létesítményei a város több pontján voltak, lassan növekedett a mai 1100-as tanulólétszámra. Az iskola 1957-től viseli a Madách Imre nevet.