Örök nyugalomra helyezték Kiss Éva tanárnőt

Július 29-én, pénteken délután örök nyugalomra helyezték Kiss Éva nyugalmazott tanárnőt a gödöllői Dózsa György úti temetőben. A Török Ignác Gimnázium egykori tanárnőjét a családján kívül városunk elöljárói, valamint egykori diákjai, pedagógus társai búcsúztatták el.

Kiss Éva, a Török Ignác Gimnázium történelem-földrajz szakos egykori tanára, a gimnázium volt igazgatóhelyettese életének 84. évében 2011. július 9-én hunyt el hosszú betegség után. A római katolikus egyház szertartása szerint megtartott temetésén búcsúbeszédet Heltai Miklós, a gimnázium nyugalmazott igazgatója mondott.

Fotók: Tatár Attila