Rekorddöntő Kutatók Éjszakája

A mai szülők, nagyszülők gyermekkori kíváncsiságát könyvek, filmek, rádióműsorok keltették fel a kutatások - a tudományos kalandok - iránt. Napjainkban közvetlenül találkozhatnak a tudomány világával a gyerekek, ezt bizonyította a Kutatók Éjszakájának idei eseménysorozata is Gödöllőn. A látogatói létszámok minden eddigi rekordot megdöntöttek! 



Városunk egyetemi negyede pénteken délután és este megtelt az érdeklődő gyerekekkel. Olyan forgalom volt a Fácánosban, a Botanikus Kert és a Vadvilág Megőrzési Intézet felé vezető sétányon, mint a belvárosban. És az is feltűnt, hogy nem tűntek ki hangoskodással a gyerekek; figyeltek, érdeklődtek, mint az egyetem legjobb hallgatói.    
A TEMPUS Közalapítvány az elmúlt 6 évben egyre bővülő partnerséggel együttműködve szervezi ezt a tudományos-szórakoztató fesztivált. Az eseménysorozat mind a programszervezők, mind pedig a látogatók körében egyre népszerűbb: 2006-ban még csak négy, 2008-ban 14, 2010-ben már 43 együttműködő partnerintézmény várta programjaival a látogatókat. Az idén 26 város 55 intézménye egyszerre nyitotta ki a kapuit a civil érdeklődőknek bepillantást engedve a kutatók világába.
A Szent István Egyetemen 8 helyszínen 39 programmal készültek a különleges éjszakára.
- A Kutatók Éjszakája elsősorban a 10-18 éves diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várjuk, hiszen a tudományos munka eredménye igen erősen befolyásolja mindannyiunk életét - mondta az eseménysorozat megnyitóján, az aulában Solti László rektor. 
A megnyitón adták át az egyetem által meghirdetett Kutató leszek című rajzpályázat díjait. 
Az eredmények.
Óvodás korcsoportban I. Dubis Botond és Kerekes Péter,  II. Kerekes Mátyás, III. Gyuricza Emma (Egyetem téri Óvoda). Alsó tagozatos korcsoportban I. Szilágyi Cseperke Anna (Damjanich Iskola), II. Tusor Bálint (Damjanich Iskola), III. Révész Orsolya (Szent Imre Iskola). Felső tagozatos kategóriában I. Újvári Laura  és Szabó Dóra  (Hajós Iskola), II. Torma Levente (Erkel Iskola), III. Ács Soma  (Erkel Iskola). Gimnáziumi kategóriában Takács Lilla pályázott (Evangélikus Gimnázium, Aszód).
A kiállítás még két hétig lesz látható az Alma Máter Étteremhez vezető üvegfolyosón.
A Vadvilág Megőrzési Intézet programjain 721-en voltak. A legfiatalabb vendégük alig egy hónapos volt, a legidősebb elmúlt már 70. A sakálról szóló előadásokat még 23 órakor is sokan hallgatták, de a táplálkozásbiológiai vizsgálatokat bemutató laboratóriumban sem volt szabad hely a délután és az este folyamán. A gyerekek számára különleges élményt jelentett a csapdák kipróbálása. Az érdeklődőkkel megtelt a kert, a laboratórium, az előadók. A programgazdák pedig örömmel látták, hogy mennyien kíváncsiak erdő-mező csodáira.
Idén harmadszor vett részt a Kertészeti Tanüzem a Kutatók Éjszakája programban. Ide több, mint 350-en regisztráltak. Öt alprogramot hirdettek meg és mindegyik iránt érdeklődtek. A legnépszerűbbnek a „Gyógyító növények” finom gyógyteái és a „Csili csodák” ínyencségei bizonyultak, de a „Mini predátorokat” is mindenki kíváncsian figyelte a nagyítók alatt és a „Bambuszligetbe” is betértek az enyhülésre vágyó látogatók, a legkisebbek pedig élvezettel kóstolgatták a lekvárokat a „Kamrapolcról”, miközben gyümölcsökből, zöldségekből készíthettek díszeket. 
A tanüzem jövőre is részt szeretne venni a programban, hiszen a hallgatókat is összekovácsoló, közösségépítő esemény a Kutatók Éjszakája, melyen vállvetve dolgozik és derül gyakorló kutató és kutatópalánta. 
A Botanikus Kert rendezvényei is sok látogatót vonzottak, akik közül 544-en regisztráltak. A bejáratnál a Pénzügyi és Számviteli Intézet standja érdekes financiális feladatokkal fogadta az érdeklődőket. A programok többsége az ősiség jegyében telt. Dinoszaurusz korabeli növényekkel, ősi magyar fűszernövényekkel ismerkedhettek a látogatók, valamint kétféle ősi magyar recept alapján készült ételt is megízlelhettek. A gyermekek körében nagy sikert aratott az ősi magyar lófajtával való ismerkedés és lovaglás, valamint a honfoglalás kori íjászat. A kert színpompás növényeit fotókiállítás örökítette meg, míg a nap zárásaként a sötétség leple alatt kalandos elemlámpás növénykeresésen vehettek részt a bátrabb érdeklődők.
A Gépészmérnöki Kar által kínált bemutatók tovább bővültek. Nagyon jól sikerült a Játssz mobil robotokkal! (labirintus, fogd meg a csokit) című program. Már a címben is minden benne volt, ami odacsábította a gyerekeket: robot és csoki. A nagy érdeklődésre való tekintettel sajnos limitálni kellett az időt, ameddig egy gyerek irányíthatta a robotot. A Kutatók Éjszakáján egy mindenki számára izgalmas feladatot kellett megoldani a vendégeknek. A robotra szerelt 7 szabadság fokú karral (mint az emberi kézzel) kellett egy Sportszeletet felemelni egy székről. Akinek sikerült, megehette! Szerencsére sok ügyes gyerek volt, így a csokik túl hamar el is fogytak. Jövőre több csokival készülnek!
A Fizika Tanszék hagyományos „Kísérletek Éjszakája” elnevezésű programját, amire nem is fért be mindenki, vezető nélküli traktorbemutató kísérte, valamint a látogatók kipróbálhatták a három dimenziós szkenelést és nyomtatást. A Közlekedésbiztonság a fiatalokért elnevezésű program közlekedésbiztonságról, vezetéstechnikáról (vészfékezés utcai és versenygumikkal) és autóversenyzésről szóló előadást és vezetéstechnikai gyakorlati bemutatót tartalmazott Herczig Norbert autóversenyzővel. A látogatók kipróbálhatták az ütközést szimuláló szerkezetet, amelynek segítségével 10-12 km/h sebességű "ütközést" élhettek meg.
A Kutatók Éjszakája Gödöllőn ismételten bebizonyította létjogosultságát. Ebben nagy szerepe volt az egyetem tanárainak és más dolgozóinak, amiért elismerés illeti fáradozásukat. Ezúton mondunk köszönetet az iskolás csoportokat vezető pedagógusoknak is.