Gémesi György – „A települések megtartó erejének záloga az iskola”

Csökkenhet a helyhatóságok önrendelkezése, ha a jelenlegi formájában fogadják el az új önkormányzati törvényt - mondta Gémesi György, a MÖSZ elnöke Keszthelyen. Megyei polgármesteri fórumot tartott Keszthelyen az önkormányzati törvény tervezetéről Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke.


A tájékoztató elején Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester elmondta: több dolgot is hiányolok a tervezetből, kimaradt például belőle az, hogy kötelező egyeztetni a kormánynak az önkormányzatok szövetségeivel, fontos kikérni a véleményüket. A polgármester várja, hogy a tervezet a jelenleginél képlékenyebb legyen, lehessen rajta változtatni. Négy lényeges feladat változik az önkormányzatok háza táján, legalábbis ez derül ki a törvénytervezetből - mondta Gémesi György, az MÖSZ elnöke.
A közoktatás állami feladat lesz, azonban szerinte nem lesz költséghatékonyabb az általános iskolák fenntartása, ha kikerül az önkormányzatok kezéből. Nem az a baj, hogy nem tudják fenntartani az önkormányzatok az iskolákat, hanem az, hogy lement az állami finanszírozás 50 százalék alá, volt ez 70-75 százalék is. Normális finanszírozásra van szükség. A települések megtartó erejének záloga az iskola, a változással nagyon sok átrendezés várható. Természetesen lesz, ahol néminemű költséghatékonyság elérhető a változtatással. Az egészségügy állami kézbe tétele támogatható, ugyanis átláthatatlan érdekrendszer működteti ma az egészségügyet. Egy kézbe kell kerülnie, ez pedig csak az állam kezében szervehető át. Az alapellátás helyben marad, a járóbetegellátás pedig állami kézbe kerül. 
Gémesi György elmondta azt is: jelenleg nem indokolt a járási hivatalok létrehozása ennyi idő alatt, majd 5-10 év alatt létrehozható. Lehet, hogy kommunikációs szempontból jó, de nem szerencsés a lakosságszámhoz való kötés. Működnek a körjegyzőségek, de nem számolta ki senki, hogy mennyi takarítható meg ezzel. Nincs egymilliárd forint, ami megtakarítható. „Megszokta Mari néni és Józsi bácsi, hogy helyben intézheti el az ügyeit, nem kell átutaznia egy másik településre”. Másodrendű állampolgárokká degradáljuk le ezeket az embereket – hangsúlyozta az elnök, aki visszaadná a hulladékgazdálkodási feladatokat, az ivóvíz és a csatornaszolgáltatást is az önkormányzatoknak. 
Gémesi György kiemelte: nagyon sok a bizonytalanság, azt már tudni lehet, hogy kikerül az önkormányzatok büdzséjéből az iparűzési adó és a gépjárműadó 20 százaléka, valamint a személyi jövedelemadó 8 százaléka. Ez taccsra teszi az eddig jól működő településeket is. Az elnök abban bízik, hogy erős lesz az Országgyűlésben lévő polgármesteri lobbi, amely segíti egy jó önkormányzati törvény megalkotását.
monitormagazin.hu