A Magyar Önkormányzatok Szövetsége észrevételei a járások kialakítása kapcsán




A Magyar Önkormányzatok Szövetsége

- sajnálattal állapítja meg, hogy továbbra sem ismert az, hogy milyen állami feladatok kerülnek a járásokhoz, hol, milyen eszközökkel és szakemberekkel kíván a fenti törekvéseinek megfelelni.
- a járások létrehozásának időpontjához viszonyítva elkésettnek és előkészítetlennek ítéli meg a jelenlegi állapotában a javaslatot, mely további kapkodást és bizonytalanságot eredményezhet. 
- elfogadhatatlannak tartja, hogy nem ismert az eredeti célok megvalósulását (költséghatékonyság, gyors állampolgárbarát a jelenleginél jobb ügyintézés) alátámasztó hatástanulmány.
- nem ért egyet a jelenleg is egy körjegyzőséghez tartozó települések különböző járásba sorolásával, de azt is figyelembe kell venni, hogy január 1-jétől a 2000 fő lakosságszám alatti települések is körjegyzőségeket hoznak létre, ezen igazgatási egységekbe tartozó településeknek is célszerű ugyanazon járáshoz tartozni.
- szükségesnek tartja az átszervezést követően a hozzáértő, gyakorlott szakemberek további foglalkoztatását, ami nagyban meghatározza a feladatellátás biztonságát.

A javaslat nem ad magyarázatot arra, hogy

- miből adódnak és miért szükséges a járások közötti nagy lakosság és település számbeli különbségek. Például Pest megyében, míg Szob járás lakosság száma 12 350, addig Gödöllőé 178.381
- hogyan teljesíthető a célként megfogalmazott települések és a járásközpont közötti max. 30 km távolság.
- hogyan illeszkednek a járások az önkormányzati törvényben elfogadott 2000 fő alatti települések megszűnő hivatalai után kialakítandó önkormányzati feladatokat ellátó hivatali struktúrához.
- milyen eszközökkel kívánja megoldani a járási székhely megközelítésére irányuló helyi közlekedést, hiszen egyes településekről a járási központ csak nagy nehézségek árán érhetők el.

Magyar Önkormányzatok Szövetsége fenti észrevételek alapján nem támogatja a járási hivatalok kialakításával, az önkormányzati és állami feladatok szétválasztásával kapcsolatos javaslatot. Szükségesnek tartjuk, hogy a járási hivatalok kialakításával kapcsolatosan kezdődjön érdemi, szakmai egyeztetés a települési önkormányzatokkal a feladat és hatáskörök szétválasztásáról, az önkormányzati hivatalok és a létrehozandó járási hivatalok közötti feladat átadás módjáról és ütemezéséről. Igényeljük, hogy a járási hivatalokról készülő jogszabály-tervezeteket minél hamarabb társadalmi egyeztetésre bocsássák.


2012-01-20
Dr. Gémesi György
MÖSZ elnök