Európa-kárpit kiállítás után albumban is

Transzcendens térképek címmel albumban is megjelent – több kiállítás után – az Európa fényei elnevezésű 10 négyzetméteres nagy kárpit a Magyar Kárpitművészek Egyesületének 15. születésnapja alkalmából; a könyvet vasárnap mutatják be a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben.

Lencsés Ida, az egyesület alelnöke elmondta az MTI-nek, hogy a hatalmas kárpitot 20-an szőtték, a témája a világűrből készült fénytérkép alapján a Föld és benne Európa fényei, amelyet ezüstszálakkal szőttek, valamint Japán és Észak-Afrika, a gobelin bal oldalán pedig a görög mitológiában szereplő Európa elrablása című történetet készítették el vonalrajzban, kontúrként.
A kárpitot 2011 áprilisában, Magyarország soros uniós elnöksége idején bemutatták Strasbourgban, az Európa Tanács épületében, utána a budapesti Országházban, ősszel pedig az Iparművészeti Múzeumban. Onnan került a munka a Gödöllői Ipaművészeti Műhely, a GIM Ház galériájába, ahol a kárpitról készült könyv bemutatója egyben a kiállítás zárása lesz - magyarázta az alelnök.
A 180 oldalas album, amelyet Bárd Johanna tervezett és a Mester Kiadó gondozott, tartalmazza a szövött alkotásról készült képeket és hat tanulmányt Balogh Edit kárpitművész, az egyesület elnöke, Dvorszky Hedvig, Jóry Judit és Kontsek Ildikó művészettörténész, Feledy Balázs művészeti író és Baji Lázár Imre orvos, író, antropológus tollából. A kötet bevezetőjét Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár írta.
Lencsés Ida felidézte, hogy az egyesület 1996-ban alakult, negyedik éve a XI. kerületi Újbuda önkormányzatától bérelnek egy műhelyt, ott vannak a nagy szövőszékek is. A kárpitművészek a 15 év alatt négy nagy gobelint szőttek, az elsőt, a Kárpit határok nélkül címűt 46-an készítették. Megszületett a Szent István és műve, a Corvinus kárpitok valamint a negyedik mű, a GIM Házban is látható Európa fényei című munka.
Az egyesület tagjai most is közösen dolgoznak, a Duna stratégiához kapcsolódva a Duna - limes című, 2,20 x 3 négyzetméteres kárpitot szövik, ebben aranylik a folyó sávja, a faktúrák kékes, zöldes színűek. A gobelint meghívták a 4. Szombathelyi Textilművészeti Triennáléra, amelyet június 14. és szeptember 12. között tartanak - tette hozzá Lencsés Ida.

MTI/PRAE.HU