Tóth Krisztina: “erre most felszívom magam”
hvg.hu: Sydney-ben Bátorfival úgy játszottak, mint az istenek, aki látta, nem felejti. Ötödik olimpiáján egyéniben indul, és annyit dolgozott a jó szereplésért, mint korábban még soha. Gondolom, az eddigi négy közül a Sydney-i a legemlékezetesebb...
Tóth Krisztina: Úgy mentünk ki, hogy mindenképpen szeretnénk bejutni a négy közé.
Érdekes, arra egyikünk sem gondolt akkor, hogy az még nem jelent érmet. De úgy voltunk vele, hogy majd valahogy megszerezzük. Elég nehéz sorsolásunk volt már az első fordulóban is, aztán kaptunk két német-kínai védőt, akik akkoriban Európa két legjobbjának számítottak, de megvertük őket is. Nagyon. Aztán megkaptuk az Ázsia-bajnok dél-koreaiakat, őket 3-0-ra vertük és bent voltunk a négy között. Annyira jó érzés volt, most is kiráz a hideg. Úgy játszottunk, mint az istenek. Az elődöntőben egy kínai párossal játszottunk, esélyünk is volt, aztán egy óriási meccsen kikaptunk. Jött a bronzmeccs, és az első két szettet ugyan elvesztettük, de aztán nyertünk kettőt úgy a koreaiak ellen, hogy meccslabdáik is voltak.
Fölrobbant a csarnok, annyira nagy meccset játszottunk, még Bill Gates is ott volt a lelátón. 6000 ember drukkolt nekünk eksztázisban. Aztán a döntő szettben folyamatosan fej-fej mellett haladtunk, ennél izgalmasabb meccset nehezebben lehetett volna produkálni. Majd 19-19 lett úgy, hogy két poént tényleg lecsaltak a koreaiak. Ha csak az egyik a miénk, akkor 20-18 lehetett volna nekünk. Végül egy drámai csatában döntő szett 3-2, 21-19-re kikaptunk. Vagyis a lehető legkisebb különbséggel. Nagyon haragudtam a koreaiakra, de azt is tudtam, nekik szinte az életük múlt rajta, hatalmas stressz volt rajtuk, mehettek volna a bányába, ha ott kikapnak tőlünk és nincs érem. De akkor se csalok. Utána bocsánatot is kértek, akartak adni ajándékot is, de mondtam, húzzanak a francba. Sajnos, az ázsiak csalnak, mint az állat. És ugyan nincs hiányérzetem, de azért más lenne, ha lenne egy olimpiai érmünk. Az lehetett volna a magyar asztalitenisz első olimpiai érme. Tényleg megérdemeltük volna.
hvg.hu: Lehetett látni a tv-ben, ahogy sírtál utána...
Tóth Krisztina: Annyira megviselt az ott, hogy még az utána lévő doppingvizsgálatot is végigsírtam, pedig egy órát ültem ott. Csilla sokkal könnyebben tudta kezelni, öt perccel utána már nyilatkozta, hogy mi mindent megtettünk. Most egyébként a fél életemet odaadnám, ha negyedik lennék egyéniben.
hvg.hu: Bátorfi Csillától tanultad a legtöbbet?
Tóth Krisztina: Szerintem igen. Ezer éven keresztül együtt játszottunk párost, aztán egy szobában is laktunk versenyeken, együtt utaztuk be a fél világot. Párosban és egyéniben is rengeteget tanultam tőle, hogy hogyan kell hozzáállni, nem kell azért túl komolyan venni. Szenvedélyesen szerette a pingpongot, és a munkában hitt. Én is abban hiszek. Ha lejövök és ütögetek 20 percet, abból semmi nem lesz. Akkor is csinálni kell, amikor a hátad közepére kívánod. És nem kérdés, miért nem sikerül, azért nem, mert itt a teremben nem tettél bele mindent. Ő ezt így csinálta. És annak ellenére, hogy ilyen fanatikus volt, azt is tudta, hogy nem véresen komoly dolog ez, hanem egy játék. És jól viselte azt is, ha nem sikerült. Én például az elején szinte belehaltam, ha nem sikerült, úgy éreztem, összedőlt a világ. De Csillával, ha kikaptunk, elmentünk fagyizni vagy beültünk egy étterembe vagy elmentünk várost nézni. Ő nem az a szobában kuksolós, szomorkodós játékos volt, hanem azt mondta, nézzünk szét a városban, ahol vagyunk, mert az is klassz dolog! És ezt nagyon jól csináltuk 15 éven keresztül.
hvg.hu: Ma is örömödet leled minden percében?
Tóth Krisztina: Majdnem minden percében. A játék része az a sok bosszankodás, amit edzés közben láttál. Egymást is szórakoztatjuk vele, hogy könnyebben és jobban menjen az edzés. És az edzés részében sokkal inkább örömömet lelem a versenyekhez képest. Mert ott már nagy a feszültség, nyerni kell, ott már nem nagyon férnek bele az ilyen dolgok.
hvg.hu: Tudsz még új dolgokat tanulni?
Tóth Krisztina: Mindig vannak új dolgok. Kicsit bele is lehet bonyolódni. Az olimpia előtt voltak itt más edzők is és mindenki mondott egy-két apró trükköt, tippet. Szóval mindenkitől jöhetnek impulzusok, de vigyázni kell, hogy ne gondolkodjak túl sokat, hogyan szorítsak még be gyorsan egy-egy változtatást, mert ezek azért nem egyik hétről a másikra mennének. Azt lehet esetleg még belevenni, ami a játékhoz még hozzátesz egy-két poént. Most például azt csináltuk, hogy szervál a másik, én egy rövidet fogadok és utána nem egyenesedem ki, hanem ugyanazzal a testtartással megyek hátra és úgy pörgetem meg a fonákot. Mert nekem eddig kicsit hosszú is volt a mozdulatom, ki is egyenesedtem és akkor mondta Aranyosi Peti, a paralimpikonok edzője, hogy maradjak bent, legyen rövidebb a mozdulat és egyből menjek, mert úgy még gyorsabbnak is tűnök majd. Most ezt próbálgattam. És nehéz azért átállni, de az ötlet az jó volt.
hvg.hu: Hányféle szervád van?
Tóth Krisztina: Meccsen, amikor jól megy, 10-12 félét használok. Lehetne több is. Csak amikor izgulok, akkor nem merek úgy szerválni, vagy rövidet adok, vagy biztonságit. Régebben, amikor 21-ig játszottunk, a szerva miatt nekem jobb volt. Mert amúgy ez a 11-es nagyon tetszik. De anno ötöt lehetett szerválni és abba belefért, hogy egyszer ilyet adok, aztán olyat. Most 11-ig kettesével cserélünk, tehát nincs olyan nagy “vari”. Azt veszem észre, hogy a szerva mindenkinél visszaesett.
hvg.hu: Van, ami a te specialitásod?
Tóth Krisztina: A feldobottat, amikor egész magasra dobom a labdát és úgy nyesem meg, nem nagyon szokták szerválni. Azt a lányok nem nagyon adják, mert nem is nagyon gyakorolják a szervát. Én meg gyerekkorom óta rengeteget.
hvg.hu: Van halálos ütésed?
Tóth Krisztina: Talán az, amikor dobálom, vagyis amikor messzebb vagyok az asztaltól és hozom vissza a labdát - azt nem nagyon szokták szeretni, mert elég biztosan visszahozom és meg kell csinálni a poént. Fárasztó is, mert van, hogy hússzor-harmincszor is visszahozom a labdát. Erről vagyok talán ismert. Ez esetleg az én elemem.
hvg.hu: Vannak még hosszú labdamenetek élesben? Amilyeneket itt is láttunk, amikor megállt a teremben a játék.
Tóth Krisztina: Ez egyre ritkább, azért is, mert a kínaiak ellepték az egész világot és velük nem lehet nagy labdameneteket játszani. Ők arra törekednek, hogy minél rövidebben befejezzék és annyira gyorsak is, és most már szekrény méretű kínai játékosok vannak, a velük való meccseken semmi játékosság nincs. 10-15 éve, amikor még az európaiak is jobbak voltak, egymás közt nagyon jó meccseket játszottunk, ment a labda, 10-15 érintéses poénok voltak, sokkal látványosabb volt az egész. Amikor nekem jól megy a játék, látványos meccset tudok játszani, azt a nézők is imádják, mert a sok kínait már unják nagyon.
hvg.hu: Miért ők dominálják ezt a sportágat?
Tóth Krisztina: Rengetegen vannak és mivel ez náluk nemzeti sport, minden második gyerek pingpongozni megy, már négy évesen. Aztán öt évesen olyan pingpong iskolába kerülnek, ahol iszonyú jól képzett mesterek foglalkoznak velük, ezért a technikájuk hat éves korukra hibátlan lesz. Akkor elkezdenek iskolába járni, ahol a testnevelés óra helyett pingpong-edzésekre járnak. És egy egyesületben van 100 asztal és 300 gyerek, tehát a technikát és a labdabiztonságot is nagyon korán megtanulják. Aztán bekerülnek a városi válogatottba, aztán a tartományi válogatottba, tehát egy játékos rengeteg szűrőn megy keresztül, rengeteg akadályon átküzdi magát. És lelkileg és fizikailag is megerősödve jut el a 200 fős szűk válogatott keretig. Náluk ez a választék. Nálunk tíz gyerekből lehet szemezgetni. Ennyi a különbség, nem lehet velük felvenni a versenyt. És annyira sokan vannak, hogy ellepik az egész világot, mert otthon nem férnek oda, ezért elmennek más országokba és tönkreteszik a többi ország pingpongját. És nem az van, hogy tanulhatsz tőlük, mert ők együtt edzenek, vagy a férjükkel, a barátjukkal. Tehát még olyan sincs, hogy beteszed a gyerekek közé őket, hogy tanulhassanak tőlük.
hvg.hu: Nem lehet kint velük készülni?
Tóth Krisztina: Lehetne, csak azt nehéz egy az egyben pár hét alatt átvenni. Inkább az lenne a jó, ha lenne itt 2-3 kínai edzőpartnerünk. Vagy egy kínai soklabdás edzőnk, aki odarak 1000 labdát és dobálja neked őket végig. Ezt ők nagyon jól csinálják. És nehéz is ott kibírni, mert 2 hét után megőrülsz. Ráadásul ha van egy olyan játékosuk, aki nem tud a válogatottba bekerülni, de nem is akarják elveszíteni, akkor azt mondják neki, te most tanulj meg Bátorfi Csillát játszani és akkor a kínai válogatott “Bátorfi Csillával” edz. Vagy legyél Tóth Kriszti, aki olyan magasra dobja a labdát. Amin mindig nevetek, mert nem tudják megcsinálni.
hvg.hu: Milyen ellenük játszani?
Tóth Krisztina: Szeretek ellenük játszani, és látom is, hogy még mindig tartanak tőlem kicsit. Pedig nem kell most már annyira. Bár ha jó napom van, akkor azért még mindig borsot tudok törni az orruk alá. Én több mindent tudok, mint ők, csak ők annyival gyorsabbak, biztosabbak, hogy nagyon nehéz őket megverni. Én inkább az európaiaktól tartok, akik nem annyira nagy tudásúak, de biztosan játszanak, ezért nehéz őket megverni. De ha már kínai van, az jó, mert azt jelenti, valameddig eljutott az ember.
hvg.hu: Ebben a sportágban mi a tehetség?
Tóth Krisztina: Mindennek passzolnia kell, hogy jó játékos legyél. Sok olyan játékost láttam, akinek nagyon jó keze volt és elképesztő dolgokat meg tudott csinálni, aztán semmi nem lett belőle. Legfőképpen fejben kell jónak lenni, aztán a lábbal. És kell, hogy legyen labdaérzéked, ami itt inkább azt jelenti, hogy mindig visszaadod a labdát. Mindennek passzolnia kell, különben csak egy bizonyos szintig jutsz, ahonnan nem nagyon lehet továbblépni. Nagyon összetett sportág, azt szokták mondani, olyan, mintha a 100 méteres síkfutás és a sakk kereszteződése lenne. Iszonyú gyorsnak kell lenned és gondolkodnod kell egy tizedmásodpercen belül. Amikor elkezdjük, azt érezzük, hogy ez botrányosan nehéz.
hvg.hu: De lehet közben gondolkodni?
Tóth Krisztina: Nem, de a sok év tapasztalat miatt már jön magától minden. Az persze jó, ha van egy berögzült mozdulatsorod és egy bizonyos játékod, amit álmodból felkeltve is tudsz játszani, első labdákra, szervákra, szerva fogadásra. Utána úgyis alakul a poén. A tehetséged ahhoz kell, hogy a váratlan helyzeteket megold.
hvg.hu: Vannak beszólások meccs közben?
Tóth Krisztina: Vannak megjegyzések. Mondjuk a többség magát szidja, de vannak olyanok, akik arra mennek rá, hogy téged kiborítsanak. Velük mindenki utál játszani. És ők sokszor attól sikeresek, hogy idegileg nem bírod őket. A Struse ilyen volt. Annyira felhúzott mindenkit, hogy már rég megverted volna ötször, aztán a végén neked kellett gratulálnod, mert egyszerűen nem bírtad idegileg és már azt is elrontottad, amit tudsz. Úgy nézett rád, belejózott egy poén után a képedbe, futott öt kört, hisztizett. Nehéz volt ellene. Olyan magyar játékos is volt, aki meccs közben beszólt, hogy" ha most nyersz, akkor megveretlek este". De az esetek többségében én tudom ezt kezelni, és Strusét is vertem meg fontos meccsen. De inkább egy kínaival játszom.
hvg.hu: Van megalázó vereség?
Tóth Krisztina: Van, de inkább te érzed annak.
hvg.hu: És megalázó poén?
Tóth Krisztina: Ha úgy futtat, hogy a végén 10 méterre vagy a labdától. Vagy olyat rövidít, hogy ötöt pattan, mire te beérsz. Vagy olyan pörgést tesz a labdába, hogy mellé ütsz.
hvg.hu: Hogy mész neki az utolsó olimpiádnak?
Tóth Krisztina: Ebbe a két hónapba beleadtam apait-anyait, rajtam most tényleg nem fog múlni, annyit edzettem, mint az elmúlt két évben még soha. És annyit is kondiztam. Jó állapotban vagyok. Erre most felszívom magam. Mert nagyon motivál. Jó lenne egy-két meccset nyerni, aztán meglátjuk.
hvg.hu