Ünnepi díszt ölt a főtér

Bár az időjárás még nem fordult télire, eltűntek a virágok a kandeláberekről, hogy átadják helyüket az adventi dekorációnak. A hét végére, advent első vasárnapjára, már a karácsonyfa
is állni fog a városháza előtt.


Hasonlóan az elmúlt év késő őszéhez – kora teléhez, az idén csak az ünnepi előkészületek miatt szedték be a főteret díszítő ámpolna virágokat, az évszakhoz képest meleg időjárásnak köszönhetően azok még most is virágoztak. Mivel azonban a hétvégén már a karácsonyi ünnepkör veszi kezdetét, a virágok helyére már a fényfüzérek kerültek.
Az enyhe idő egyébként is jelentősen átalakította a VÜSZI Kft. kertészeti részlegének munkarendjét. A héten a nemrég lehullott lomb összeszedésével foglalatoskodnak, és a szokottól eltérően feladatot ad számukra a fűnyírás is.
Figyelembe véve a naptárat árvácskák, kerültek a szabadtéri ágyásokba, s beültették a majd tavasszal virágzó hagymásokat is: tulipán, jácint krókusz és hóvirág várja a földben a kikeletet.
Sajnos azonban a hétvégén is akadt, aki nem a szépítéssel, hanem a rongálással foglalkozott. A futókör, és az Alsópark több tájékoztató tábláját is grafitisek tették tönkre, jelentős
kárt okozva ezzel a VÜSZI-nek, és a városnak.