Szobrot kaphat a kastélyépítő gróf

Régóta dédelgetett terve a városnak, hogy köztéri szobrot állításon a település egyik meghatározó személyének, I. Grassalkovich Antalnak. A Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt pályázat támogatásával most esély nyílhat ezen elgondolás megvalósítására.

A pályázat olyan kortárs, esztétikailag és tartalmában igényes köztéri alkotásokat támogat, mely erősíti az adott település kulturális jelenét. Előnyben részesítik azt az alkotást, amely kultúrtörténeti eseményt, a település számára fontos személyiséget mutat be. A támogatásra önkormányzatok pályázhatnak, s egy pályázó maximum 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat.
Az önkormányzat három, Gödöllőhöz kötődő szobrászművészt keresett meg azzal a feladattal, hogy készítsék el a pályázathoz beadandó szobortervet. A bíráló bizottság Bíró János szobrászművész tervét találta a legalkalmasabbnak a megvalósításra és ezzel a képviselő-testület is egyetértett.
Ha sikerül a pályázati támogatást elnyerni, akkor az egészalakos bronzszobrot a kastéllyal szemben, az Alsóparkban helyezik el.