A hulladékszállítási díj emelése követheti a rezsicsökkentést?

A rezsiköltségek csökkentése a távhőszolgáltatás tekintetében negatívan érinti az önkormányzatokat. A Rádió Orient műsorában Gémesi György polgármester a kötelező díjcsökkentés helyett a rászorulók szociális ellátórendszeren keresztüli támogatását javallta. A rezsicsökkentéssel párhuzamosan megújuló hulladékgazdálkodási törvényt Gyenes Szilárd értékelte. Az ügyvezető igazgató céljai tekintetében pozitívnak ítélte meg az új jogszabályt. A vendég ellenben a finanszírozás bizonytalanságára és az esetleges díjemelés veszélyére is felhívta a figyelmet.


A kormányzat bejelentette a rezsiköltségek csökkentését: a havi villanyszámla 10 ezerről 9 ezer, a gázszámla 14 500-ról 13 ezer forintra csökken. A Rádió Orient műsorában Gémesi György elmondta, az engedmény nem érinti az önkormányzatokat, mivel az általuk működtetett intézményekre nem vonatkozik a díjcsökkentés. A lépés ezzel szemben hatással lesz az önkormányzatok által működtetett távhőszolgáltatások ellátásra – az energiahivatal ugyanis szabályozza, mennyi díjat szedhetnek az önkormányzati cégek. Gödöllő polgármestere kiemelte, a rezsicsökkentés azoknak is jár, akik nem szorulnak rá. „Amennyiben a város nem tud csökkenteni az alapdíjból, máshonnan kell átcsoportosítani a működéshez szükséges összeget. Ez településen belüli ellentéthez vezet, hiszen tulajként kötelező biztosítani a távfűtési vállalat működését, azonban ezzel az állampolgároktól kell pénzt elvonni” – emelte ki az első problémát a vendég.
A távfűtés esetében az állam a költségek 50 százalékát biztosítja, a fennmaradó részt az önkormányzat állja. Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége elmondta, Gödöllő jelenleg 30 millió forintos mínuszban van. „Vitában állunk az energiahivatallal, mivel a szervezet nem ismeri el a távhő előállítással kapcsolatos költségeket. Emellett a kötelező rezsicsökkentés a jól beállított szociális támogatási rendszert is megbolygatja. Bízunk abban, hogy a lépéssel kisebbek lesznek a szociális terhek, így kevesebb támogatást kell kifizetni” – hangsúlyozta.
Gémesi továbbá a fogyasztó fizet elv sérülését emelte ki. A rezsicsökkentést az állam, illetve az önkormányzat fizeti. „Az önkormányzatok vékony terepen mozogtak a távfűtés kapcsán, igyekeztek a költségeket korrekt formában megosztani a fogyasztók között. Ez a rendszer jól működött, nem volt szerencsés belenyúlni. A szociális támogatáson keresztül kellene segíteni a rászorulókat” – tette hozzá. Gödöllő polgármestere a kérdés rendezése érdekében konzultációt kezdeményez, bízik az energiahivatallal való megegyezésben. Amennyiben ez nem sikerül, további lépések megtételére is kész.
A rezsiköltségek csökkentésével párhuzamosan megújult a hulladékgazdálkodási törvény. Az új jogszabály sok esetben hátrányosan érinti a 100 százalékosan önkormányzati társulásos tulajdonban működő vállalatokat. A Zöld Híd Régió Kft. 2010-ben alakult, jelenleg Észak-Kelet Pest és Nógrád megye regionális hulladékkezelését működteti. A komplex szolgáltató 300 ezer ember hulladékát kezeli. Gyenes Szilárd, a vállalat ügyvezető igazgatója céljai tekintetében pozitívnak értékelte az új törvényt. „Helyes irány, hogy minél több hulladékot szeretnénk eltéríteni a hulladéklerakástól” – hangsúlyozta.
Az új jogszabály azonban a végrehajtás és a részletszabályok tekintetében a non-profit vállalatok működését nehezíti. Gyenes a lerakóhelyi járulék bevezetésének káros hatásait hozta fel példaként. A tonna alapú elszámolással működő rendszer a legösszetettebb, európai uniós technológiákat is sújtja – emelte ki. „Az összeg folyamatos kivonásával az amortizáció költségeinek fedezése lehetetlenül el. Ebben az esetben az embereknek fel kell készülniük a díjak emelkedésére. Ez a közszolgáltatókkal szembeni bizalom elvesztéséhez és a szabályok figyelmen kívül hagyásához vezethet” – hangsúlyozta a veszélyeket Gyenes.
A szelektív hulladékgyűjtésre való átállás is a kitűzött kormányzati célok között szerepel: 2020-ra a lakosság felének ilyen módon kéne gyűjtenie a hulladékot. A jövőben a feldolgozásra kialakított 25-30 hulladék-lerakóhely több ezer munkahelyet teremthet. A kevésbé képzett munkaerő foglalkoztatására alkalmas telepek extraprofitot hoznának. Gyenes ezzel kapcsolatban kiemelte, a társadalom meghatározott sebességű változásra képes. „Jelenleg 5-7 százalékos a szelektív hulladékgyűjtés aránya, így a 2020-as arány elérése óriási feladat lesz” – jelentette ki, majd hozzátette, egy kiszámítható, 15-20 éves távlatban gondolkozó hulladékgazdálkodási rendszert kellene kiépíteni. A terv mellé pedig a szervezeti és a felkészítési problémák kezelésére alkalmas módszereket kellene telepíteni.
A Zöld Híd Kft. számos innovációs lehetőséget lát a jövőben, azonban a 4,2 százalékos díjkorlát és a fejlesztésektől átcsoportosított összegek problémát jelentenek. „Sok ötletünket szeretnénk megvalósítani, azonban a projektek finanszírozását nem látjuk. A jelenlegi díjkorlát az európai uniós kötelezettségek teljesítésére sem elegendő. A finanszírozási bizonytalanság miatt pedig a cégvezetés nem tudja megtenni az operatív lépéseket” – zárta szavait Gyenes Szilárd.
A teljes műsort itt hallgathatja meg