Együtt a NATO-ban

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége „Együtt a NATO-ban – Fiatalok Magyarország helyéről a transzatlanti kapcsolatrendszerben” című nyertes pályázata keretében a Külügyminisztérium együttműködésével február 27-én a Művészetek Házában tartotta nyilvános rendezvényét a NATO szerepéről, Magyarország helyéről a transzatlanti kapcsolatrendszerben, közös európai védelempolitika kérdéskörökben.

A pályázatban Gödöllő város három középiskolája: a Török Ignác Gimnázium, a Református Líceum és a Premontrei Szent Norbert Gimnázium diákjai vesznek részt csapatokban versenyezve a vetélkedőt is magában foglaló rendezvénysorozaton. A nyitórendezvényre mindhárom intézményből érkeztek diákok és tanárok.
A február 27-i eseményen a fiatalok tudatosítását erősítő előadásokon NATO és védelempolitikai szakértőktől ismerték meg a résztvevők, hogy milyen helyet tölt be hazánk a NATO-ban, a békefenntartói missziók hogyan erősítik az összetartozás érzését a védelempolitika megvalósításában.
A Külügyminisztérium részéről Marosfi Gábor, Botz László Péter, a Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos tisztje, valamint az Egyesült Államok Nagykövetsége részéről Joseph Truesdale, helyettes politikai- és gazdasági tanácsos előadását hallgathatták meg a jelenlévők.
A diákok aktívan és érdeklődően kapcsolódtak be az előadásokba, kérdéseikből kiderült, a magyar katonák NATO-n belüli feladatai épp úgy érdeklik a gödöllői fiatalokat, mint az iráni atompolitika, vagy a cyber bűnözés kérdése.