Jó Tanuló, Jó Sportoló díjátadás

A 2012/2013-as tanévben is számos kiemelkedő eredményt értek el az általános és a középiskolában tanuló diákjaink. A 405 díjazott az ünnepség előtt a Művészetek Háza aulájában vehette át jutalmát, városi címeres pólókat, könyveket, utalványokat.


A díjátadó ünnepségen többek között részt vett dr. Gémesi György polgármester, Pecze Dániel és Tóth Tibor alpolgármesterek, a képviselő-testület tagjai, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó, Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, Gödöllő Város Díszpolgára is.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=9Rh4Lm2X5dY

 

 

 


(c) Reményi Krisztián felvételei


A Török Ignác Gimnázium tanulói a következő versenyeken értek el kiváló eredményeket: 
Az eTwinning Magyarország versenyen országos 1. helyezést szerzett a 7. és 10. osztályosokból álló csapat akik a lengyel és ciprusi csapattal közösen elkészített munkát mutathatták be. Csapattagok: Simon Anita, Utassy Kata Rebeka, Tamás Vanessza, Bertalan Csongor, Tam Viola, Oláh Barbara, Peyer Dorottya, Tóth Martin, felkészítő tanárok: Törökné dr. Bodzsár Mária, Guba András.
A Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kara Szentgyörgyi Albert Szakkollégiuma által meghirdetett országos kémia verseny döntőjében Göntér Balázs 8., Babity Máté 10. helyen végzett. Szaktanár: Karasz Gyöngyi
Az angol nyelvi és országismereti versenyen 10. helyezést ért el Illés Réka, szaktanára Kmetty Lászlóné
A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi verseny 1. korcsoportjában (5-8. évfolyam) programozási kategóriában az országos döntő 8. helyén végzett Hontvári Attila. Szaktanára: Orémusz Angelika.
A Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi versenyének Országos döntőjében az első kategóriában 7. helyezett lett Utassy  Kata Rebeka. Szaktanára : Heltai Miklós
A Varga Tamás Matematikai verseny (7/I. kategória) országos döntőjében Cseh Orsolya a 15. helyen végzett. Szaktanára: Törökné dr. Bodzsár Mária.
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny Országos döntőjében 7. helyezett lett Szabó Dávid. Szaktanára: Thuróczy Erzsébet.
Az OKTV biológia II. kategória országos döntőjének 25. helyezettje Babity Máté. Szaktanára: Szemethyné Abonyi Erzsébet.
A Mozaik angol verseny országos döntőjében 2. helyezést ért el Kis Máté. Szaktanára: Klencznerné Harmati Zsuzsanna.
Az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi verseny országos döntőjében kiemelt dicséretet kapott Utassy Kata Rebeka. Szaktanára: Heltai Miklós.
Kalmár László matematika verseny megyei döntőjét megnyerve az országos döntőjébe jutottak Szabó Dávid és Kis Máté. Szaktanáruk: Thuróczy Erzsébet.
A kémia OKTV országos döntőjének 1. kategóriájának 16. helyezettje: Babity Máté. Felkészítő tanára : Karasz Gyöngyi
A Zrinyi Ilona matematikaverseny országos döntőjében Szabó Dávid 16. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Thuróczy Erzsébet.
A Német Nyelv OKTV I. kategóriájában az országos döntő 11. helyén végzett Német Noémi. Szaktanára: Kékesiné Petrics Éva.
A Spanyol nyelv OKTV I. kategória országos döntőjének 30. helyezettje : Balog Márk Benjamin ( önálló, egyéni felkészüléssel).
Szivárványhíd Országos anyanyelvi versenyén 4. helyezést ért el Bucsai Dóra és Südi Beáta. Felkészítő tanár Richterné Rubes Zsuzsanna.
Az Öveges József Kárpát-medencei Fizika verseny országos döntőjében Stenczel Tamás Károly 3. díjat kapott. Szaktanára: Thuróczy Erzsébet.
A Kalmár László matematikaverseny országos döntőjében Szabó Dávid 3. míg Kis Máté a 15. helyen végzett. Szaktanár: Thuróczy Erzsébet.
A Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulói a következő országos versenyeken értek el kiváló eredményeket:
Az OKTV angol versenyen 36. lett Pintér Richárd. Tanára: Tóthné Horváth Márta.
A London Bridge angol versenyen Bede Orsolya a 11., míg Bereczki Gergely a 8. lett. Tanáruk: Sántáné Farkas Judit.
Gyulai Anna a Mozaik angol verseny 7. helyét érte el. Tanára: Sántáné Farkas Judit
A Play and Won elnevezésű országos angol levelezőversenyen az alábbi tanulók értek el eredményt: Babarczy Katalin a 3., Ittzés Péter a 7., Pintér Bianka a 23., míg Takács Flóra a 14. lett. Tanáruk: Sántáné Farkas Judit
A TITOK angol levelezőversenyen a gimnáziumból 16-an értek el helyezést az országos megmérettetésen. Bakán Bertalan 65., Farkas Mikolt a 28., Herman Dóra a 16., Király Anna a 29., Lengyel Dalma a 27., Lukács Botond a 66., Szabó Margaréta a 15., Szakály Borbála a 30., Wisznovszky Tamás a 68., Zsákai Marcell a 67., Járó Izabella 10., Nagy Brigitta a 11., Bede Orsolya a 31., Gazdag Bianka a 32., Szmrtyka Júlia a 34., míg Vinár Anna a 33. lett. Tanáraik: Sántáné Farkas Judit és Tóthné Horváth Márta.
Prehoda Bence a biológia versenyeken jeleskedett. A Nemzetközi Biológia Diákolimpia válogatóversenyén a 3., az OKTV versenyen a 12., míg a TUDOK regionális versenyen az 1. helyen végzett. Ez utóbbi versenyen szintén az 1. helyen végzett Lakatos Márton és Kerek Nagy Attila. Tanáraik: Kerényi Zoltán, Fekete Sándor
A VI. KutDiák Tudományos biológia Poszterversenyen Annus Péter az 1. helyet érte el, míg Lakatos Márton különdíjban részesült. Tanáruk: Kerényi Zoltán.
A II. Gödöllői Ifjúsági Kórusversenyen Lechner Roland a 3. lett. Tanára: Kocsis Csaba.
A Rajeczky Benjamin Katolikus Iskolák Országos Népzenei versenyén Manninger Katica és Lechner Roland is arany minősítést kapott, valamint Manninger Katica a Tiszán innen Dunán túl országos Népdalénekesi versenyen szintén arany minősítést kapott. Tanáruk: Kocsis Csaba és Fábián Éva.
A Földgömb országos földrajz versenyen Pálfi Zoltán Nándor és Tóth Benedek Ernő a 24. helyen végeztek, míg ugyan ők a Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen a 19. helyet szerezték meg. Tanáruk: Lencsés Csaba.
Az OKTV francia nyelvi versenyén Pintér Richárd a 11., Tomor Dávid pedig a 13. helyen végzett. Tanáruk: Babicz Mária.
A LOGO országos Informatika versenyén Nagy Brigitta a 63. helyen végzett. Tanára: Dunai Zsolt.
Az Irinyi János országos Középiskolai Kémiaversenyen Takács Flóra a 11. helyen végzett. Tanára: Szakmányné Rákóczi Melinda.
Az Erzsébet királyné szavalóversenyen Szelba Szabolcs és Lukács Lilla Réka az 1. helyen végzett. Tanáraik: Babicz Mária és Ivókné Szajkó Ottília.
Az Apáczai matematika versenyen Mezőbándi-Nemes Márton a 16. lett. Tanára: Szabóné Ekker Éva.
A Bolyai Matematika Csapatversenyen a 22. helyen végzett a Kiss Zita, Lukács Lilla, Szabó Enikő, Vaszil Levente alkotta négyes. Tanáruk: Albert Emőke.
A Kalmár László matematika versenyen Lukács Lilla a 20. helyen végzett. Tanára: Albert Emőke.
A Katolikus Iskolák Dugonics András matematika versenyén Dékány Gergely az 1., Lukács Lilla a 3., Vaszil Levente szintén az 1. lett saját évfolyamában. Tanárok: Szabóné Ekker Éva, Albert Emőke.
Az OKTV matematikaverseny 11. helyén végzett Pintér Richárd. Tanára Szabóné Ekker Éva, Szabó Csaba.
A Varga Tamás matematikaversenyen Lukács Lilla a 6., Juhász Péter a 24. lett. Tanáraik: Albert Emőke, Wirnhardtné Matolcsy Erzsébet.
A Zrínyi Ilona matematika verseny 6. helyezettje Lukács Lilla lett. Tanára: Albert Emőke.
A Cultura Nostra történelmi versenyen Takács Flóra a 11. helyen végzett. Tanára: Takácsné Elek Borbála.
A Gloria Victis Kárpát-medencei történelmi versenyen az alábbi helyezéseket érték el az iskola tanulói: Takács Flóra 3., Sivadó Brigitta 5., Bajnóczi Dávid 3., Tomor Dávid 3., Sivadó Mónika 5., míg Sivadó Zsófia szintén az 5. helyezést szerezte meg saját évfolyamában. Tanáruk: Takácsné Elek Borbála.
Az OKTV történelem versenyen Alekosz Petrosz a 10. lett. Tanárai: Lencsés Barna és Ivókné Szajkó Ottília.
A Savaria országos történelem versenyen Gémesi Botond a 8., míg Volter Domonkos az 1. helyen végzett. Tanáruk: Takácsné Elek Borbála.

A Gödöllői Református Líceum tanulói a következő versenyeken értek el kiváló eredményeket:
- A 11. évfolyamosok OKTV kémia versenyén 14. helyezést ért el Fehér Norbert, míg az OKTV biológia versenyén a 9. helyen végzett. Felkészítő tanára: Wittmayer Zsuzsanna.
- A 12. évfolyam OKTV magyar irodalom verseny 25. helyén Zila Teodóra végzett. Felkészítő tanára: Heltai Zsófia.
- A 12. évfolyam OKTV biológia versenyének 45. helyezettje Liszkai Patrik lett. Felkészítő tanára: Horváth Zsolt.
- A 12. évfolyam OKTV Informatika I. kategória versenyén Lovász Attila a 36. helyezést érte el. Felkészítő tanárai: Unyi Katalin és Kampfl Orsolya.
- Zenei eredmények:
- Kakucs Katalin 10. évfolyamos tanuló a KÓTA Országos Minősítőjén Arany minősítést szerzett. Tanárai: Budai Ilona, Gombos Viktor
- Albert Janka 8. évfolyamos tanuló az Országos Oboa verseny 1. helyezettje. Tanára: Buka Enikő.
- Hegedűs Eszter szintén a 8. évfolyamban az Országos Furulya versenyen ért el 3. helyezést. Tanára: Bali János. 
- A Damjanich János Általános Iskola tanulója  Kolozsvári Bence a 11. helyen végzett a Zrinyi Ilona matematikaverseny országos döntőjének II. korcsoportjában.
- A Bólyai Anyanyelvi csapatverseny országos döntőjében (II. korcsoport) az iskola Kis okosok csapata 19. lett. Tagjai : Básthy Hunor, Csécsei Lili, Mundruczó Péter, Szilágyi Zselyke. 
- A Dinasztia tankönyvkiadó által rendezett országos LÜK- bajnokság 3. helyén végzett Kolozsvári Bence.
A diákok felkészítő tanára: dr. Buzás Mihályné.
- A Pangea Országos Matematika Verseny 31. helyén végzett Smuk Ferenc. Felkészítő tanára. Deme Istvánné
- Az Erkel Ferenc Általános Iskola tanulója Pécs Balázs az Időutazó Országos történelmi verseny 1. helyezését érte el. felkészítő tanára: Bene Mihály.
- Országos Kvalitás Extra Levelező verseny 1. helyezettje Rusznyák Petra. Felkészítő tanára: Aradszki Ildikó.
- A Logika, Ügyesség, Kitartás Országos verseny 3. helyezettje Fischer Hanna. Felkészítő tanár: Péter Erzsébet.
- A Bókai Árpád Országos Biológia verseny 10. helyén végzett az iskola tanulója Juhász Enikő. Felkészítő tanára: Szászné Lugosi Katalin
- A III. Országos Kórus fesztivál arany minősítését és nívódíját nyerte el a Kicsinyek kórusa. Kórusvezető: Somogyiné Kovács Andrea.
- A Hajós Alfréd Általános Iskola tanulói közül a Zrinyi Ilona matematika versenyen Hidy Gábor a 42. míg Pap Viktória a 23. helyen végzett . Felkészítő tanáraik: Varanka-Farkas Katalin és Fodor Orsolya. 
- a Herman Ottó Természet ismereti verseny országos döntőjében Török Vilmos a 2. helyen végzett. Felkészítő tanár: Fodor Orsolya
- Az Oxford Big Read olvasási verseny országos döntőjében Szittya Dániel első lett. Felkészítő tanárai. Madarász Bea, Szabóné Szebeni Márta.
- Tisza-tavi országos vetélkedőjének 8. helyén végzett az iskola csapata. Tagjai: Pintér Fruzsina, Bucsai Anna és Ratkai Csaba. Felkészítő tanáruk: Gorováné Mátra Melinda.
- A Mozaik matematika versenyen  Szittya Dániel a 36. helyen végzett. Felkészítő tanára: Konczné Kovács Mária.

A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói a következő versenyeken értek el kiváló eredményeket: 
- A Kis Vakond matematika országos verseny 3. helyezettje Takács Levente lett, míg Smuk András és Takács Levente is a 34. helyen végzett a Pangea Orchidea matematika versenyen. Felkészítő tanáraik: Butykai Istvánné, Takácsné Balogh Edit.
- Az „őseink nyomán „ hagyományőrző rajzpályázat országos versenyén 2. helyezést ért el Szabó Eszter. Felkészítő tanára: Katonáné Kiss Györgyi
- A Mozaik angol verseny országos 81. helyén végzett Burgmann Botond. Tanára: Mechlerné Gajdár Ibolya.
- TITOK történelmi levelező verseny országos 3. helyén végzett Juhász Lilla Bella, míg a TITOK országos történelmi verseny 7. helyezettje Juhász Kristóf Péter lett. tanáraik: Vassné Albert Mária, Király László.
- A Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulói közül a Herman Ottó természettudományi versenyen Janik Anna 1., Révész Márton és Molnár András 3., Szabó Virág 4., míg Horváth Levente 6. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Grófné Szalai Erika, Dr. Herdovicsné Kohári Mária, Tüske Mónika.
- A Zrinyi Ilona Matematika országos verseny 3. osztályos csapata a 3. helyen végzett. Tagjai: Bakonyi Boldizsár, Hunyadi Csongor, Szabó Virág
Felkészítő: Grófné Szalai Erika és Tüske Mónika.

A megyei versenyek – kémia, matematika, népdal, anyanyelvi, könyvtárhasználati, történelmi, földrajzi, természetismereti, biológia, rajz és fotó - 1-3. helyezettjei közül az alábbi tanulókra lehetünk büszkék: 
A középiskolák közül:
A Török Ignác Gimnáziumból:
Farkas Boglárka, Forján Lilla, Hanzl Lilla, Udud Zsófia, Bajczi Levente, Bucsai Dóra, Stenczel Tamás, Varga Orsolya, Cseh Orsolya, Molnár Krisztina, Slézinger Lili, Utassy Kata Rebeka, Balla Mátyás, Gyenes András, Kis Máté, Szabó Dávid, Grecmajer Tibor, Török Tímea, Siklósi Bálint, Sándor Dávid, Babity Máté, Tam Máté, Oláh Dóra Petra, Göntér Balázs, Terecskei Viktória, Erdős Janka, Nagy Zsófia ért el szép helyezést.
Tanáraik: Thuróczy Erzsébet, Zorkóczyné Kárpáti Zsófia, Veszelyné Fábri Zsuzsanna, Monostoriné dr. Nagy Eleonóra, Karasz Gyöngyi, Kalocsai Ottó, Tarnai Katalin.
A Premontrei Szent Norbert Gimnáziumból:
Hári Veronika, Kiss Zita Krisztina, Lukács Lilla Réka, Szabó Enikő, Törő Kata, Vaszil Levente, Pintér Richárd, Juniki Ádám, Salyámosi András,  Sipos Gergő, Fekete Botond, Babicz Benjámin, Baran Zsolt, Dzsacsovszki Helka, Sipos Mátyás, Szabó Arnold, László Barnabás, Juhász Péter, Lebek Marcell, Orova Márton, Manninger Katica, Csaba Márton, Bede Orsolya, Gazdag Bianka szerepelt jól a megyei versenyeken.
Tanáraik: Albert Emőke, Szakmányné Rákóczi Melinda, Hegedűsné Láng Andrea, Szabóné Ekker Éva, Szabó Csaba, Dr. Seresné Ádám Csilla, Kocsis Csaba, Wirnhardtné Matolcsy Erzsébet.
A Református Líceumból:
Balogh Márton, Molnár Csaba, Halasi Blanka, Lovász Attila szerepelt jól a megyei versenyeken.
Tanáraik: Gombos Viktor, Kampfl Orsolya, Csobán Pál.
Az általános Iskolák közül:
- A Damjanich János Általános Iskola tanulói:
Básthy Hunor, Csécsei Lili, Mundruczó Péter, Szilágyi Zselyke, Kolozsvári Bence, Méder Kincső, Tusor Bálint, Kollár Balázs, Smuk Ferenc, Kovács Barnabás, Mészáros Mónika ért el szép eredményt.
Tanáraik: Deme Istvánné, dr. Buzás Mihályné
- Az Erkel Ferenc Általános Iskola tanulói:
Deme Gyöngyi, Biszák Otília, Szekriján Henrik, Juhász Enikő, Dóra Dominika, Miller Dániel, Radnai Vivien, Hajdu Boróka, Biszák Aletta, Sándor Gabriella, Bárány Fanni, Somogyi Réka, Németh Eszter, 
Tanáraik: Tóthné Terjánszki Éva, Pintér Erika, Hajdú Ildikó, Szekriján Henrietta, Bu Györgyi.
- Az Éneklő Ifjúság megyei versenyén arany minősítés diplomával tüntették ki a Kicsinyek, valamint a Cantare kórust, arany minősítést kapott a 7./A - 8./A kórusa, míg ezüst minősítésben részesült a Normál tagozatos kórus. Kórusvezetők: Somogyiné Kovács Andrea, Tóth Edit, Sándor Lívia.
- A Hajós Alfréd Általános Iskola tanulói :
Kondor Tóth Gábor, Tóth Gáspár Karolina, Baráth Richárd, Hegedűs Flóra, Koczka Csanád, Csikós Hanna, 
Tanáraik: Konczné Kovács Mária, Madarász Bea, 
- A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói:
- Sebestyén Norbert, Friedháber Kristóf, Burgmann Boglárka, Fodor Emese, Ladányi Réka, Bodnár Angelika Blanka, Mohamed Ahmed Azmi, Burgmann Botond, Juhász Lilla Bella, Juhász Kristóf.
Tanáraik: Szántó Istvánné, Váry Zoltánné, Katonáné Kiss Györgyi, Szántai Zsuzsanna, Zsigri Marianna, Mechlerné Gajdár Ibolya, Benedekné Juhász Katalin, Takácsné Balogh Edit.
- A Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulói:
Révész Márton, Sivadó Domonkos, Szabó Fruzsina, Csikós Gellért, Ábele Péter, Debreczeni Máté, Nagy Péter, Tóbiás Márton, Bakonyi Boldizsár, Hunyadi Csongor, Szabó Virág, Mészáros Bence, Papp Bendegúz, Szekeres Bálint, 
Tanáraik: Dr. Herdovicsné Kohári Mária, Péterné Szilasi Katalin, Grófné Szalai Erika, Dr. Pataki Lászlóné, Liszkainé Seres Mária.
A Frédéric Chopin Zeneiskola növedékei közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott:
Vonós tanszakon: 
A IX. Bartók Béla Hegedű-duó versenyen 1. korcsoportban a Missurai Pálma, Pertis Katica páros a 3. díjat nyerte el, míg 3. korcsoportban a Bréda Zsófia, Lázár Bíborka duó különdíjat kapott. Tanáraik: Gálné Bagi Márta, Béres Ágota.
Fúvós tanszakon:
A XII. Országos Zeneiskolai Oboaversenyen 2. korcsoportban Albert Janka 1. díjat, Plachy Dániel pedig 2. díjat nyert, míg a 4. korcsoportban Kovács Borbála lett az első. Tanáraik: Buka Enikő és Zagyváné Molnár Ildikó.
A VIII. Czidra László Furulyaversenyen Hegedűs Eszter 3. lett a második korcsoportban. Tanára: Bali János.
A VII. Pest megyei Fuvolaversenyen 3. korcsoportban Ella Dorottya, míg 5. korcsoportban Czirle Fanny egyaránt 1. díjat nyertek. Tanáraik: dr. Bassi-Nagy Katalin, Gordos Éva.
A III. Pest megyei Rézfúvós versenyen 2. korcsoportban Ella Tege 1. díjat, valamint a 4. korcsoportban Szabó Mátyás Andor 2. díjat nyert Kürtön. Tanáruk: Lázár Attila.
Trombita 2. korcsoportban Somogyi Gergely, míg 4. korcsoportban Ágoston Bence is 1. díjat nyert. Tanáraik: Botrágyi Károly, Somodi Károly.
Tenorkürt 1. korcsoportban Karácson Péter 2. díjat, míg a 2. korcsoportban Szilágyi Benjámin 1. díjat nyert. Tanáruk: Ella Attila.
Zongora tanszakon:
A III. Papp Lajos Zongoraversenyen 2. korcsoportban Jancsó Edit 3. díjat, míg a IV. korcsoportban Benedek Benjámin szintén 3. díjat kapott. Tanáraik: Horváth Judit és Törpényi Sándor.
A XIII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen 3. korcsoportban Mikulik Márton 2. díjat vehetett át. Tanára: Telek Zsuzsanna.
Akkordikus tanszakon:
A IX. Regionális Gitárversenyen 1. korcsoportban 2. díjat nyert Farkas Lizett, míg 3. lett Liska Dóra. 2. korcsoportban Pintér Zsófia a 3. helyen végzett. Tanáruk: Kósáné Szabó Beáta.
Az Alba Regia Országos Zeneiskolai Kamarazenei versenyen a Forest Dixieland együttese az 1. helyezést érte el. Tagjai: Albert Janka, Kovács Márton, Somogyi Gergő, Erdős Barnabás, Mikulik Márton, Asztalos Dorottya, Guba Bence, felkészítő tanár: Fodor László.
A Budapesti Ifjúsági Kamarazenei Fesztiválon 3. díjat nyert Várkonyi Johanna és Liska Dóra. Tanáraik: Zagyváné Molnár Ildikó, Kósáné Szabó Beáta.
A VII. Pest megyei Kamarazenei versenyen kiemelt nívódíjat kapott a Gitár-trió. Tagjai: Szarka Zsófia, Balogh Attila, Fábik Olivér. Tanáruk: Kósáné Szabó Beáta.
A Fehér Galamb Országos Népzenei versenyen a Népi ének kategóriában kiemelt arany minősítést kapott Lukács Lilla. Tanára: Benedek Krisztina.
Az V. Országos Zeneiskolai Hangjegykártya versenyen 1. korcsoportban Eszenyi Zsombor 1. díjat, Puskás Máté pedig 3. díjat, míg a 2. korcsoportban Benedek Benjámin 2., Pertis Botond 3. díjat nyert. Tanáraik: Lázárné Nagy Andrea.

A Diákolimpia Országos Döntőjébe is több gödöllői sportoló került be, akik közül a legjobb eredményt a következők érték el:
Középiskolák közül:
- A Török Ignác Gimnázium tanulói közül az alábbi tanulók értek el kimagasló eredményt:
- Pálfi Dorina 4. korcsoport női úszás országos döntőjében hátúszásban 1.,, gyorsúszásban 3. helyezést ért el. Edzője: Walter Erika.
- Hanz Lilla 3. korcsoport női tőr országos döntőjében az 1. helyen végzett. Edzője: Czakkel István.
- A Hanz Lilla, Erdős Hanna, Réfi Dóra csapat 3. korcsoport női tőr országos döntőjében az 1. helyen végzett. Edző: Czakkel István.
- Kis Máté 5. korcsoport férfi párbajtőrben 3. lett, míg Markolt Dániel tőr egyéniben az országos döntő 1. helyén végzett. Edzők: Kovács Iván, Czakkel István.
- A Kis Máté, Kukucska Dániel, Bánsági Barnabás 5. korcsoportos párbajtőr csapat az országos döntő 2. helyén végzett. Edzők: Kovács Iván, Sallay Attila
- Az 5. korcsoportos női röplabda csapat az országos elődöntő 2. helyét érte el. Tagjai: Koleszár Elza, Koleszár Kitti, Dajka Dalma, Kovács Adél, Kóczián Mária, Juhász Boglárka, Győri Anita, edző: Szabados István.
- A 6. korcsoportos női röplabda csapat az országos döntő 7. helyén végzett. Tagjai: Almási Ramóna, Fekete Henriett, Gelencsér Flóra, Lados Szilvia, Német Noémi, Koleszár Elza, Koleszár Kitti, Dajka Dalma, Kovács Adél, Kóczián Mária, Juhász Boglárka, Győri Anita. Edző: Szabados István.
- A Madácsi Flóra, Tam Viola, Teleki Eszter, Koczkás Dóra 5. korcsoportos mezei futó csapat az országos döntő 4. helyén végzett. Edző: Gadanecz György.
- Ajkler Eszter női magasugrás 5. korcsoportjában végzett a 3. helyen, míg női 100 méter gátfutásban a 6. helyen ért célba. Edzője: Benkő Ákos.
- 5. korcsoportos gerelyhajításban Príma Balázs az országos döntő 2. helyét érte el. Edzője: Máté Alpár.
- Kriszt Botond 5. korcsoportban 110m gáton, valamint 400m síkfutásban is az 5. helyen végzett. Edzője: Benkő Ákos.
- Szemjanyinov Paula Beatrix 6. korcsoportban ért el női távolugrásban 4., míg 100m síkfutásban 6. helyezést. Edzői: Benkő Ákos, Krisztné Körmendy Katalin.

A Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulói a következő helyezéseket érték el:

- Atlétika Ügyességi csapatbajnokság 5-6. korcsoportjában 4x800 méteren a 4. helyen végzett a Bobok Eszter, Ferencz Anna, Gedeon Rea, Wirnhardt Júlia négyes, míg a fiú csapat 4x1500 méteren a 8. helyen végzett. Tagjai: Kurinszki Gábor, Korosa Gergely, Törő Lajos, Pápai Márton.
- Lábtenisz országos döntőben az 5-6. korcsoportban 5. helyezést ért el a Sallai Roland, Óvári Zsolt, Péter Bence alkotta csapat.
- 4. korcsoport 100 méteres hátúszásban 1. helyen végzett Nyomárkay Kristóf.
- A Taekwon-do országos döntőjében 3. korcsoportban Patakfalvy Csenge, míg 2. korcsoportban Patakfalvy Luca végzett az 1. helyen.
- Alpesi sí „B” kategóriában a 6. korcsoportosok országos döntőjében Schlik-Szabó Luca a 2. lett.
- A mezei futóverseny országos döntőjében csapatban a 6. korcsoportos leány csapat az 5. lett. Tagjai: Kinde Vanda, Bobok Eszter, Wirnhardt Júlia, Csepregi Anna, Szeghalmi Liliána.
- Pápai Márton 6. helyen végzet a mezei futóverseny egyéni döntőjében 6. korcsoportban.
- Szintén a mezei futóverseny döntőjében az V. korcsoportos leány csapat (tagjai: Ferencz Anna, Keresztes Viktória, Retzler Zsófia, Juhász Réka) a 17. helyen, míg a 4. korcsoportos fiú csapat a 33. helyen ért célba. A fiú csapat tagjai voltak: Deme Dániel, Sarkady Bence, Pitlik Marcell, Gémesi Botond.
- Kinde Vanda a tájfutás sprint távján lett aranyérmes 6. korcsoportban, míg normál távon a 2. helyen végzett.
- 5. korcsoport tájfutás sprint távján Kinde Zsófia a 19. lett.
- A 6. korcsoportos kispályás labdarúgó bajnokság döntőjében a Premontrei csapata a 9. helyen végzett. Csapattagok: Illésy Márton, Pápai Márton, Pál Áron, Korosa Gergely, Horváth Márton, Szabó Arnold, Zólyomi Dániel, Somogyi Bence, Dolhai Máté, Tóth Benedek Ernő.
- Magasugrás 6. korcsoportban Stabiszevszky Áron a 18., míg rúdugrásban az 5. helyen végzett. 
- Pápai Márton 1500 méteren 4., míg 3000 méteren 3. helyen ért célba a 6. korcsoportosok mezőnyében.
- A lányoknál az 5. korcsoportban Ferencz Anna 1500 méteren 7., míg 800m a 8. helyen végzett.
- 6. korcsoport kard egyéniben Gémesi Huba a 2. helyet szerezte meg, míg csapatban Gémesi Huba, Gémesi Botond, Lebek Marcell hármas 1. lett.
- Szellemi Diákolimpia csapatversenyen 18. helyezést ért el a Pintér Richárd, Szelba Szabolcs, Millner Balázs, Dohány András négyes a 6. korcsoportban.
- Akrobatikus torna gyermek leány kategória döntőjében Darabont Júlia a 8., míg serdülő leány hármasban Darabont Zsanett az 1. helyen végzett.

- Testnevelő tanáraik és a sportolók edzői: Mácsár Gyula, Sárdi Erzsébet, Ladányi Beatrix, Benkő Ákos, Gadanecz György, Máté Alpár, Gémesi Levente, Czakkel István, Czeba Mihály, Navarette József,

- A Református Líceum tanulói közül:
- 5. korcsoport magasugrásban Simonváros Zsombor a 9. helyen végzett. Tanára: Mácsai Tamás, edzője: Szörényi István.
- Fekete Ábel 4. korcsoport 1500 méteres síkfutásában 7. helyen végzett. Tanára: Mácsai Tamás, edzője: Gadanecz György.
- Mezei futás országos döntő 6. korcsoportjában a Líceum fiú csapata 7. helyezett lett. Tagjai: Detzky Ádám, Hamar Gergely, Asztalos Levente, Szilágyi Gergely, Liszkai Tamás. Edző: Gerényi Péter.
- A 4. korcsoport leány kard csapat döntőjében a Balogh Ágnes Réka, Zöld Pálma, Albert Janka alkotta trió az 1. helyet érte el. Tanáruk: Gerényi Péter, Edző: Gémesi Levente.
- Sport akrobatikában Papp Kinga és Papp Csenge az 1. helyen végzett 5. korcsoportban. Tanár: Gerényi Péter, edző: Kőhler Ákos.
- Az országos Sakk Diákolimpia 3. korcsoportjában Tóth Nikolett a 12. helyet érte el. Edzője: Csobán Pál.
Az általános iskolák közül országos eredményeket elérő tanulók:
- A Damjanich János Általános Iskola tanulói közül:
- Az akrobatikus Torna Országos Diákolimpiai döntőjén Varga Levente, Méder Boróka, Bréda Abigél és Kőhler Kitti első, míg Lőrincz Boglárka 8. helyezést ért el. Edzőik: Kőhler Ákosné, Alton Andrea, Kőhler Ákos és Kőhler Dezső
- Vívásban Zsótér Lilla tőr fegyvernemben a 7. helyen végzett az országos döntőben. Edzője: Czakkel István, testnevelő: Keresztesi István.
- A Diákolimpia országos döntőjében súlylökésben Grnács Krisztián a 14. helyen végzett. Edzője: Máté Alpár. Mezei futásban Jenes Zoltán a 77. lett, míg duatlonban 6. helyezést ért el. Edzői: Gadanecz György, Gább Dávid.
- Az Erkel Ferenc Általános Iskola tanulói közül:
- Mezei futó Diákolimpia döntőjében az iskola leány csapatai közül a Németh Eszter, Pálinkás Henrietta, Berta Barbara, Budaházi Vanda alkotta csapat a 8., míg a Majoros Sarolta, Pótha Johanna, Borbély Kíra, Zarándi Nikolett, Rózsahegyi Krisztina nevével fémjelzett csapat a 9. helyen végzett saját korcsoportjában. Edző: Gadanecz György.
- A 4x600 méteres váltó csapat a 11. helyet érte el. Tagjai: Németh Eszter, Pálinkás Henrietta, Budaházi Vanda, Berta Barbara. Edző: Gadanecz György.
- Akrobatikus torna döntőjében a 3. helyen végzett Gerhát Laura. Edző: Kőhler Ákos.
- Kerekes Marcell súlylökésben a 11. helyet szerezte meg, míg az ötpróba egyéni döntőjében a 9. helyen végzett. Edző: Máté Alpár.
- 600 méteres síkfutásban Voloncs Balázs a 38. időeredménnyel végzett. Edző: Gadanecz György.
- Diákolimpia tőrvívás 3. korcsoportjában Markolt Gergő az 5. lett, míg Maul Zsófia a 3. helyen végzett a 4. korcsoportban kard fegyvernemben. Edzők: Navarette József, Czakkel István.
- A Földvári Abigél, Potvorszki Petra páros ritmikus gimnasztika országos döntőjébe jutottak. Edző: Ladányi Beatrix.
- A Diákolimpia röplabda sportágban az országos elődöntőbe jutott az Erkel leány csapata. Tagjai: Rózsahegyi Krisztina, Kiss Fanni, Hemmert Yvon, Halla Gréta, Szabó Zita, Kovács Anita, Juhász Enikő, Tunyogi Dominika, Tóth Dorina, Balogh Zsuzsanna, Tettamanti Virág. Edző: Szabados István, Horváth Kristóf.
- A  Hajós Alfréd Általános Iskola tanulói közül:
- Snowboard országos döntőjében 1. helyezést ért el Hrustinszki Tamás. Edzője: Hrustinszki Tamás, testnevelő: Szabados István.
- Akrobatikus tornában Horváth Dorottya első, Tóth Veronika 2., míg Horváth Léna a 3. helyen végzett saját korcsoportjában. Edző: Kőhler Ákos, testnevelők: Máté Alpár, Tóth Attila, Bajnócziné Gálóczi Mária.
- Karate országos versenyen Bárdos Trisztán 2. és 4. helyet ért el, Kasper András az 5-8. helyen végzett, míg Kelemen András és Bankó Barnabás a 8-16. helyeken zárták a versenyt. Edzőik: Ács Tibor és Szűcs Tibor.
- Úszásban Pintér Fruzsina 100 méter háton 5., 100m pillangón pedig a 13. helyen végzett. A Kassai Levente, Pásztor György, Róde Ádám, Ratkai Csaba alkotta fiú gyors váltó a 8. helyen ért célba. A Csizmeg Anna, Kerekes Ivett, Pintér Fruzsina, Varga Vivien leány gyors váltó a 7. helyen végzett. Edző: Koleszáné P. Marianna.
- Vívásban Várkonyi Bence 8., Grosso Márkó 16., míg Hajdú Veronika 16. lett. Tanáraik, edzőik: Bajnócziné Gálóczi Mária, Szabados István, Batizi Sándor, Marót Péter, Gémesi Csanád.
- Atlétikában a 3. korcsoportos többpróba csapat a 9. helyen végzett. Tagjai: Pavkó Natália, Varga Vivien, Frei Dalma, Kondrák Réka, Szikszai Rebeka, Csizmeg Anna. Tanáraik, edzőik: Ács Tibor, Szabados István, Gadanecz György, Krisztné Körmendy Katalin, Szörényi István.
- Pavkó Natália 60 méteren 14., míg távolugrásban 30. lett. Szikszai Rebeka magasugrásban végzett a 15. helyen, Varga Vivien 600 méteren lett 15., míg a Zsembery Viktória, Ratkai Panna, Tóth Lilla, Eszenyi Napsugár, Siklósi Laura, Kaló Johanna többpróba csapat a 15. helyen végzett 2. korcsoportban. Tanárok, edzők: Ács Tibor, Koleszáné P. Marianna, Fodor Orsolya, Szabados István, Krisztné Körmendy Katalin.
- Mezei futóverseny országos döntőjében Kovács Balázs a 29. lett. Edője Gadanecz György, tanára Szabados István. A 3. korcsoportos röplabda csapat az országos területi döntőn 4. lett. Tagjai: Kassai Levente, Botyik Máté, Fábián Tamás, Palasics Kristóf, Frei Mihály, Poroszkai Bogdán, Hévizi Kristóf, Batizi Máté, Palánkai Márton, Pásztor György. Tanárok, edző: Ács Tibor, Szabados István.  
- A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói közül a fiú röplabda csapat ért el kiemelkedő eredményt, akik bejutottak a IV. korcsoportban az országos elődöntőbe és ott a 2. helyen végeztek. Tagjai: Kovács Bálint Artúr, Bordács Márton, Baki Bálint, Kovács Dávid Ferenc, Vas Péter Ákos, Wirnhardt Bence, edző: Wirnhardt Oszkár.
- Csordás Lilla kard fegyvernemben a 6. helyen végzett a 4. korcsoportban a vívó diákolimpia döntőjében.
- A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói közül kiemelkedően teljesítettek az idén:
- Rózsa Norbert a FODISZ által szervezett Országos Szakiskolai Sporttalálkozón 200m síkfutásban 1., távolugrásban 3., valamint a svédváltó tagjaként 1. helyezést szerzett. A Més-Parasport Szövetség által szervezett Országos Atlétikai versenyen ezüstérmes lett 800 méter síkfutásban, és bronzérmes magasugrásban. 
- Pásztor László a Speciális Szakiskolák Országos Sporttalálkozóján 2. helyezést ért el 200m síkfutásban, 1. helyezést svédváltóban. Parasport Országos atlétikai versenyen 1. lett 100 méter síkfutás és súlylökés versenyszámokban.
- Pók Márk a Speciális Szakiskolai Sporttalálkozón 1. helyezett lett svédváltóban, 4. 200 m síkfutásban.  Parasport Országos atlétikai versenyén 2. távolugrásban, 3. 100 m síkfutásban.
- Baranyi József a Speciális Szakiskolai Sporttalálkozón 1. helyezett lett 800m síkfutásban, 1. lett svédváltóban. 
- Konkoly Áron a Speciális Szakiskolák Országos Sporttalálkozóján úszó versenyen 1., 2., 3., helyezéseket szerzett, atlétikai versenyen 50m síkfutásban 5. lett.
- Rézműves József a Speciális Szakiskolák Országos Sporttalálkozóján úszó versenyen 3 ezüstérmet szerzett, atlétikában távolugrásban 4., 100m síkfutásban 6. lett.
- Németh Frida a Fodisz Országos Atlétikai versenyen 3. lett svédváltóban, 4. 100, síkfutásban.
- Pozsonyi Márk a Fodisz Országos Atlétikai versenyen 3. lett magasugrásban.
Edzőik: Hegyiné Kugler Beatrix, Hajdu Tiborné, Iski Zsolt

- A Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulói közül:
- Ferenc Janka Duatlon számban lett 5. Edzője: Szalma Róbert és Szegedi Attila, testnevelő: Tóth Katalin.
- Taekwon-do sportágban Tóbiás Boglárka az 1. korcsoportban, míg Dányi Máté a 3. korcsoportban nyert aranyérmet. Edzőjük: Czeba Mihály, testnevelő: Tóth Katalin, Pál István.
- Asztalitenisz 4. korcsoport 10. helyén végzett Zámbó Sára. Edző: Rétfalvi Antal, testnevelő: Gáspárné Kolozs Julianna.
- Vívásban a Vass Domonkos, Révész Márton, Papp Máté fiú kard csapat 3. helyen végzett. Edzők: Czakkel István, Navarette József. Testnevelők: Pál István, Dr. Herdovicsné Kohári Mária és Gáspárné Kolozs Julianna.
- Atlétika 1500 méteres síkfutás 4. korcsoportjában Bencsik Gergely a 10. lett, míg kislabda-hajításban szintén a 10. helyen végzett Hegyi Tamás. Edzőik: Gadanecz György, Pál István, testnevelők: Pál István és Gáspárné Kolozs Julianna.
- Tájfutásban Bujdosó Zoltán az 1. helyen, míg Kinde Dalma a 14. helyen végzett saját korcsoportjában. Edzőik: Gyalog Zoltán, Kinde Kálmán, testnevelő: Pál István.
- Triatlonban bejutottak az országos döntőbe: Ferenc Janka, Ferenc Domonkos, Katona Adél (a döntőket június végén rendezik). Edzők: Szalma Róbert és Csombor Zoltán, testnevelők: Tóth Katalin, Pál István, Gáspárné Kolozs Julianna.


A Damjanich János Általános Iskola 
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Méder Boróka

Boróka a Damjanich János Általános Iskola ötödik osztályos kitűnő tanulója. Egész éves munkája mind a tanulás, mind a sport terén kimagasló volt. Magatartása példa értékű az iskolában. Hihetetlen nagy kitartással és odaadással sportol és tanul, ennek köszönhetően fantasztikus eredményeket ér el, mellyel a Damjanich János Általános Iskola hírnevét is öregbíti.
Eredményei tanulmányi versenyeken:
Bolyai matematikaversenyen az iskola csapatának tagjaként elért 37. hely a megyei versenyen
Bolyai Anyanyelvi versenyen megyei 12. hely
Zrínyi matematikaverseny 32. hely a megyei megmérettetésen
Orchidea matematikaverseny országos döntőjébe jutott

Sporteredményei:
Diákolimpia országos döntőjében 1. hely akrobatikus tornában
Felkészítő edzői: Kőhler Ákosné, Kőhler Dezső és Alton Andrea.


 Az Erkel Ferenc Általános Iskola 
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Hemmert Kyra

Kyra, a TEVA GRC röplabdázója öt éve. Két évvel ezelőtt tagja volt az Erkel Iskola, Országos Diákolimpiai 5. helyezett csapatának. Az idén a diákolimpia röplabda versenyei mellett megnyerte a városi ötpróba egyéni versenyt atlétikában, tagja volt a megyei 2. helyezett 4x100-as váltónak. A TEVA GRC röplabdacsapatával a Serdülő Országos bajnokságon 4. helyezést ért el, itt a torna legjobb feladójának járó különdíjat vehette át. A Gyermek Országos Bajnokságon a 3. helyen végzett az egyesület, itt a csapat legjobbja lett. Tagja a korosztályos magyar válogatottnak. Edzője Szabados István és Horváth Kristóf
Kyra kitűnő tanuló, tanulmányait a Török Ignác Gimnáziumban folytatja tovább.


A Hajós Alfréd Általános Iskola 
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Pintér Fruzsina

Fruzsina a gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola 6. a osztályába jár. Magatartása és szorgalma példamutató. Céltudatos. Rendkívüli alaposság, pontosság és igényesség jellemzi tanulmányi munkáját. A tanulás mellett az osztály által szervezett rendezvényeken is aktívan vesz részt. Segítőkész, barátságos, tisztelettudó tanuló. Pozitív emberi értékeivel példaként szolgálhat az iskola több tanulója számára. Eddig minden tanévben, valamennyi tantárgyból kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Évek óta versenyszerűen úszik. Diákolimpián és szövetségi versenyeken egyaránt folyamatosan országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt.
A Diákolimpia – megyei versenyén Százhalombattán a 100 méteres gyorsúszásban 2. helyezett, a 100 méteres hátúszásban 1. helyezett lett.
Az Országos döntőn Budapesten a 100 méteres hátúszásban az 5. helyen végzett.
A Szövetségi versenyeken  is kiválóan szerepelt a 2012-2013-as tanévben.
A Magyar Úszószövetség országos ranglistáján a 2000-es születésű lányok között a jelenlegi rangsor szerint:
az 50 méteres és a 100 méteres gyorsúszásban 2. helyezett,
az 50 méteres, a 100 méteres és a 200 méteres hátúszásban 2. helyezett,
az 50 méteres pillangóúszásban 4., a 200 méteres vegyes úszásban 7. és az 1500 méteres gyorsúszásban 2. helyezett.


A Petőfi Sándor Általános Iskola 
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Kovács Bálint Artúr

Bálint első osztálytól kezdve iskolánk tanulója. Tanulmányi munkája kiemelkedő, minden év végét kitűnő vagy jeles bizonyítvánnyal zárta. Szorgalma példamutató.
A városi rendezvényeken gyakran képviselte iskolánkat. A tantárgyi versenyeken kiemelkedő helyezést ért el:
2012-ben a körzeti történelmi verseny 1. helyezettje, 2013-ban a Neumann János Informatika Verseny különdíjazottja lett.
Az iskolai műsorok állandó, aktív szereplője. Az osztály és az iskola közösségi munkájából mindig aktívan kivette a részét.
Kitartása, szorgalma a sportban is megmutatkozik: 4 éve röplabdázik a Gödöllői Sasok csapatában. A csapat motorja, csapatkapitánya. Vezetésével nagyon sok szép eredményt értek el. Társai példamutatása miatt elfogadják, edzőjének jobb keze.
Eredményei:
Országos Markovics emlékverseny 4. hely 
Diákolimpia országos elődöntő 2. hely három alkalommal.
2012-ben az év legerősebb diákja címet nyerte el.
Egyéb iskolai diáksport rendezvényeken is eredményesen vesz részt, így az atlétikai és a labdarúgó csapatot is erősíti.
Tanulmányait a gödöllői Török Ignác Gimnázium német nyelvi tagozatán folytatja.

A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola,
Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI
 „ Jó tanuló, jó sportolója ”
Rózsa Norbert


Norbi 7 éve szorgalmas tanulója az iskolánknak, jelenleg a Speciális Szakiskola 10. osztályát végezte jó és jeles osztályzatokkal. Érdeklődő, kötelességtudó diák, akinek a tanulás mellett a közösségért végzett munkája és a sportban nyújtott teljesítménye is kiemelkedő. A megyei és országos versenyeken az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is átlagon felül teljesített atlétika, úszás, labdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz sportágakban. 
Eredményei: 
-A FODISZ által szervezett Országos Szakiskolai Sporttalálkozón 200m síkfutásban 1., távolugrásban 3., valamint a svédváltó tagjaként 1. helyezést szerzett.
-A Més-Parasport Szövetség által szervezett Országos Atlétikai versenyen ezüstérmes lett 800m síkfutásban, és bronzérmes magasugrásban. 
Osztályfőnöke Tóth Tibor, edzői Hegyiné Kugler Beatrix és Iski Zsolt. 

A Török Ignác Gimnázium 
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Német Noémi

Német Noémi négy éven át (2009-2013) járt iskolánkba. Tanulmányi ideje alatt minden évfolyamon kitűnő eredményt ért el. Eleinte a TEVA Gödöllői röplabdaklubban folytatta versenyszerű sportolását. Tanulmányai érdekében a versenyzést abbahagyta, de az iskolai röplabdacsapatnak továbbra is tagja maradt. Az idei évben a csapat az Országos diákolimpia döntőjében hetedik helyezést ért el.
Felkészítők: Gőz Tibor és Szabados István
Szintén az idei tanévben Noémi az Országos Középiskolai Tanulmányi verseny német nyelvi döntőjében 11. helyet érte el.
Felkészítő tanára Kékesiné Petrics Éva volt, osztályfőnöke: Fischer Ernő
Tanulmányi, közösségi és sport munkája, kitartása és eredményei alapján  méltóvá teszi a városi elismerésre.


A Premontrei Szent Norbert Gimnázium és
Egyházzenei Szakközépiskola
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Bancsics Máté

A Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon 11.a osztályos tanulójának kitűnő a tanulmányi eredménye, valamint vívásban szerzett kimagasló eredményei alapján érdemelhette ki a díjat.
Sporteredményei:
Kadet Országos Bajnokság: egyéni 3. hely, csapat 3. hely 
Kadet európai körverseny  /Konin/ 7. hely
Kadet európai körverseny /Göppingen/ 2. hely
Kadet Európa Bajnokság /Budapest/  egyéni  7. hely, csapat   5.hely
Junior Világkupa /Dourdan/ 7.hely
Junior Európa Bajnokság csapat 3. hely
Junior Világbajnokság /Porec/csapat 3. hely


A Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma és Kollégiuma
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Hamar Gergely

A  „ Jó tanuló, jó sportoló „ címre idén  Hamar Gergely 12. b osztályos tanulót javasoljuk. Gergő 6 éven át volt tagja atlétika szakosztályunknak, kiváló eredményei első sorban a távolugrásban és a futás terén születtek. Tanulmányi eredménye a hat év során végig kiegyensúlyozottan jó volt. Mind emberségében, mind elért eredményei alapján büszkék vagyunk rá.


A Szent Imre Katolikus Általános Iskola
„ Jó tanuló, jó sportolója ”
Zsákai Fanni

Az osztályközösségének meghízható, segítőkész, tisztelettudó tagja. Kimagasló tanulmányi eredményei alapján nevelőtestületi dicséretet kapott. Tanulmányi versenyen vett részt matematika, rajz és ének tantárgyakból. A Liszt Ferenc városi vetélkedő 1. helyezettje. A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóin többször eredményesen szerepelt. Fanni 5. osztályos kora óta a kosárlabdában és atlétikában is több érmet nyert. A Katolikus Iskolák Országos Bajnokságán IV. korcsoportos leány kosárlabdában az aranyérmes csapat tagja volt. Tanulmányait a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban folytatja. Szerény, segítőkész személyisége méltóvá teszi a díjra.


A „ Zeneiskola Legkiválóbb Növendéke ” Díjat kapja
a Frédéric Chopin Zeneiskola növendéke
Albert Janka

Albert Janka óvodás korában kezdte el zenei tanulmányait a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskolában Buka Enikőnél. 2 és fél év furulyázás után, 8 évesen oboán folytatta tanulmányait. Zenei tehetsége nagyon korán megmutatkozott.
Janka szorgalmas, céltudatos és megbízható. Nyitott, őszinte, derűs egyéniség, figyelmes, fogékony a legapróbb részletekre is.
2009-ben a Sopronban megrendezett XI. Országos Oboaverseny döntőjében 3. helyezést ért el. Az ezt követő években több alkalommal játszott az IFJÚ TEHETSÉGEK koncerten a Gödöllői Szimfonikus Zenekar szólistájaként. Gyakran találkozhattunk vele a város különböző rendezvényein, kiállítás megnyitókon, szociális otthonokban. A 2012/2013-as tanév hozta el számára az igazán kimagasló eredményeket. A XII. Országos Oboaverseny döntőjében, a II. korcsoportban I. díjat kapott. Ez év tavaszán az Alba Regia Országos Kamarazenei Versenyen a Forest Dixie Band tagjaként, melyben két éve énekel, I. díjat nyert, valamint a zsűri Különdíjban részesítette, mert egy oboa-fagott-zongora trió tagjaként is eljutott az országos döntőbe. 
Ezek a kimagasló eredmények erősítették meg azt az elhatározását, hogy zenei pályán tanuljon tovább. A 2013/2014-es tanévtől a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, Kubina Ágnes tanárnőnél folytatja tanulmányait.