Gödöllői őszi programok

Igazán gazdag programot kínál városunk lakóinak az idei ősz, a könnyedebb kikapcsolódást kedvelők és a komolyabb műfajok kedvelői egyaránt találnak igényüknek megfelelő eseményt a helyi kínálatban, írja a Gödöllői Szolgálat e heti száma.


A gödöllői ősz egyik kiemelt rendezvénye a Belvárosi Napok lesz szeptember 7-8-ig, aminek során a hazai könnyűzenei élet színe-java itt koncertezik majd, de a zeneszón kívül számos egyéb program is várja az érdeklődőket. Az idősebb korosztálynak a Neoton Família, a fiatalabbaknak Király Viktor, a legifjabbaknak pedig az Alma Együttes koncertje szerez majd feledhetetlen élményt. Ez utóbbi remélhetőleg kárpótolja majd azokat is akik a Gyereknapon nem jutottak be a kedvezőtlen időjárás miatt a főtér helyett a  Művészetek Házában megtartott koncertre, s bízunk benne, hogy az időjárás most kegyesebb lesz, mint a nyár eleji rendezvényen.
Kovács Balázs, a Művészetek Háza igazgatója a lapnak elmondta, hogy a program sok különlegességet tartogat. Így például folytatva a korábbi évek gyakorlatát, most is lesz vendégtelepülése a rendezvénynek: Kistarcsa mutatkozik be, népi hagyományaival, táncaival és gasztronómiai különlegességeivel. A rendezvényen a korábbinál nagyobb szerepet kap a színház. Bár korábban is kedveskedtek a gyerekeknek bábelőadással, színdarabbal, az idén külön helyszínen, a Magyar Teátrum Színházi Sátorban előadások, beszélgetések várják a közönséget. Kovács Balázs kijelentette, célja, hogy a jövő évben már több színházi program is megvalósuljon ebben a formában. De nemcsak itt, hanem a Művészetek Háza színháztermében is lesz színielőadás. Vasárnap délután közkívánatra ismét bemutatják a „Francia négyes” című vígjátékot, igaz, ez nem tartozik az ingyenes programok közé.
A Belvárosi Napok hosszú távú terveiről az igazgató elmondta, szeretné, ha a rendezvényen a jövőben nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi művészeti élet neves szereplői is felléptethetnének. Ennek már folynak a szervező munkái, a szükséges forrásokat pedig pályázatok segítségével kívánják megteremteni.

A Gödöllői Királyi Kastély is számtalan színes programmal várja majd a látogatókat. Szeptember 15-én vasárnap rendezik meg a már hagyományosnak számító őszi programot, a gödöllői vadásznapot, aminek hatodik alkalommal ad otthont a kastély. A zeneszeretőket is gazdag kínálat várja. Szeptember 9-én, Erzsébet királyné halálának évfordulója alkalmából a Morales Consort és a Custos Viol Consort ad emlékkoncertet a Lovardában. Hagyomány, hogy a Gödöllői Városi Fúvószenekar itt rendezi meg nyárbúcsúztató koncertjét. Szeptember 14-én a díszudvaron koncertindulókat, komoly- és könnyűzenei átiratokat, valamint fúvószenekarra írt műveket szólaltatnak meg Ella Attila vezényletével. Októberben két nagyszabású zenei eseménynek ad otthont a kastély. A Nemzetközi Hárfafesztivál október 5-13. között már a tizenötödik alkalommal várja az érdeklődőket. Többek között Vigh Andrea, Razvaljajeva Anasztázia és Emmanuel Ceysson ad majd koncertet. Ezt követően 18-23-ig rendezik meg a XII. Liszt Fesztivált, ahol az érdeklődők többek között Balázs Jánost, Bogányi Gergelyt és a Gödöllői Szimfonikus Zenekart hallhatják majd. A gödöllői szimfonikusok a fesztivál mellett számos koncerttel várják a komolyzene iránt érdeklődőket. Bérleti előadássorozatuk szeptember 28-án indul. Első koncertjükkel Giuseppe Verdi előtt tisztelegnek, akinek idén emlékezünk születésének 200. évfordulójára. Az esten népszerű operarészleteket szólaltatnak meg. November 9-i második bérletes koncertjüket szintén egyetlen zeneszerzőnek szentelik, mégpedig Wolfgang Amadeus Mozartnak.

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban is számtalan program várja a látogatókat a következő hetekben. Az ősz folyamán újabb könyvbemutatók, kiállítások és költőkurzus ígér tartalmas órákat, de folytatódnak a „Gödöllői Széphistóriák” népszerű előadásai is. Ismét színre lép a „könyvtáros kommandó”. Már hagyomány, hogy az intézmény munkatársai jelen vannak a Belvárosi Napokon. Így lesz ez az idén is, ismét irodalmi játékokkal, érdekességekkel várják a vállalkozó kedvű gödöllőieket. Novemberben elején kerül sor a könyvtár számára talán legfontosabb idei rendezvényre. Ekkor ünnepli az intézmény megnyitásának 60. évfordulóját, amit nagyszabású zenés irodalmi műsorral köszöntenek. Ezt követően, október 7-13. között bekapcsolódnak az Országos Könyvtári Napok eseményeibe, aminek idei témája az emberi kapcsolatok lesz. Mindemellett az idén is megrendezik az Erzsébet királyné vers- és prózamondó versenyt, aminek döntőjére hagyományosan Erzsébet nap táján kerül sor, november 23-án.

Az ősz egyik sokak által várt programját a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatot szeptember 21-22-én rendezik meg. Ennek központi témája idén a víz, a vízhez kapcsolódó épületek, létesítmények lesznek. A gödöllői program jelenleg szervezés alatt áll.