Csiribiri Családbarát Nap az Alsóparkban

Késő délutánig várja vendégeit vasárnap a Weöres Sándor Egyesület - a gödöllői Waldorf intézmények fenntartója – által szervezett Mihály-napi Csiribiri Családbarát Nap az Alsóparkban, a Világfa és a japáncseresznye fasor által körbevett réten.


– Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk és második alkalommal oszthatjuk meg értékeinket a város közösségével. Szívből reméljük, hogy mindenki megtalálja a magának való szórakozást - köszöntötte a Világfa előtt összegyűlteket Kecskés Judit, az alapítvány képviselője.
Megnyitójában dr. Gémesi György polgármester, a nap fővédnöke  elmondta, ő úgy gondolta, hogy ez nem is a második, hanem a negyedik vagy ötödik Csiribiri nap, amelyen a Waldorf közösség kitárulkozik Gödöllőnek. Feltehetően azért érez így, tette hozzá, mert az egyesület és az iskola kezdeményezései évek óta szervesen kapcsolódnak a város kulturális és szabadidős programjaihoz. Meggyőző aktivitással, megnyerő szeretettel szervezték a mai napot is. S nem elég, hogy hetek óta készültek rá, sokan a napkeltét is együtt töltötték ma reggel.  
Az utóbbira a magyarázatot Mincsik István, a Waldorf iskola igazgatója adta meg:  
– Hajnalban 200 ember – szülők, gyerekek és pedagógusok – az egyetem mögötti dombtetőn csípték el a napkeltét. Énekelve köszöntötték az első fénysugarat. Egy hete volt a napéjegyenlőség. A fény egyre kisebb, advent időszakában már szinte csak egy gyertya fénynyi lesz. Szent Mihály napján azt az arkangyalt ünnepeljük, aki Lucifert legyőzte az égben, ledobta a földre, és ezzel a sötét erővel nap mint nap meg kell küzdenünk. Szent Mihály a bátorság, a küzdelem angyala és az ő ereje ébred bennünk minden nehézség esetén. Szeptember a Mérleg hava is. Ha egyensúlyban áll a saját mérlegünk, akkor adottak a feltételek a család biztonságához, a növekedéshez.
 
A gyerekek a Szent Mihály-naphoz kapcsolódó bátorsági és ügyességi játékokon vesznek részt, kedvükre válogatnak a kézműves foglalkozások – például nemezelés, gesztenyesárkány-készítés, sárkányhajtogatás, sárkánykenyér-sütés, kötélverés, fafaragás – közül, ismét ki lehet próbálni erejüket a kovácsolásban is.
A játékok és kézműves foglalkozások mellett kézműves kirakodóvásár, reformbüfé, cirkuszi bemutatók, táncház, valamint a Kolompos és a Makám zenekarok koncertjei is várják majd az érdeklődőket.
A szervezők ismét lehetőséget szeretnének teremteni a helyi család- illetve gyermekközpontú civil közösségekkel, oktatási és szociális intézményekkel való kapcsolatteremtésre is: a színpadon fellépnek a gödöllői és környékbeli iskolák gyerekcsoportjai, a „vásári forgatagban” pedig bemutatkoznak más családcentrikus civil szervezetek és szociális intézmények is.
Az egész napos program létrejötte a TÁMOP-5.5.1.B-11/1-2012-0017 számú CSIRIBIRI – Integrált Családbarát Programnak köszönhető, melynek keretében sokszínű lehetőségeket kínál az egyesület a családoknak: a Családbarát Napok, ünnepek, közösségépítő rendezvények mellett szívességbankot és Közösségi Szolgáltató Irodát működtet, valamint különböző témakörökben tanácsadások és tréningek is igénybe vehetők.
Bővebb információ: www.csaladbarat-csiribiri.hu




 

   

 

 

 

 

 
 
 

(c) Balázs Gusztáv felvételei