Országos Egyházzene-pedagógiai Konferencia

Megkezdődött az Országos Egyházzene-pedagógiai Konferencia, amit a XII. Liszt Fesztivál keretében rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.


Hétfőn kora este a kastély lovardájában „ Az Úristent magasztalom” című ének közös megszólaltatásával kezdődött el a háromnapos tanácskozás, aminek során az egyházzene oktatás legfontosabb kérdéseit tekintik át a résztvevők.
A megnyitón a rendezvény védnökei: Ullmann Péter O. Praem. gödöllői premontrei kormányzó perjel, dr. Gémesi György polgármester, Horváth Zoltán, a Budapest-Terézvárosi Plébániatemplom esperes plébánosa, dr. Hafenscher Károly teológus, a Magyar Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Magyar Egyházzenei Társaság elnöke, és Ifj. dr. Béres József, a „Szép Magyar Ének” könyv szerzője képviseletében Bubnó Tamás mondtak köszöntőt.
Gémesi György ennek során kijelentette, a tanácskozás jó lehetőség arra, hogy a résztvevők egy hosszú távú, értékalapú stratégiát alkossanak, ami meghatározhatja az egyházzene oktatás jövőjét.
A konferenciához kapcsolódóan október 21-23 között a gödöllői templomokban koncertekre, zsolozsmára kerül sor, amiken a hívek és az érdeklődők is részt vehetnek.



(c) Korondi Judit felvétele