Több mint száz település ellátása került veszélybe

Segélykiáltással ér fel Gémesi Györgynek a vidékfejlesztési miniszterhez írott levele. A gödöllői polgármester leszögezte: több mint száz település marad hulladékgazdálkodási szolgáltatás nélkül, ha nem történik valami, mégpedig gyorsan.


Gémesi György Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke október közepén fordult Fazekas Sándorhoz. Gémesi egy 300 ezer embert ellátó, 107 településen szolgáltató hulladékgazdálkodási rendszer önkormányzati társulásának elnöke is, ebben a tisztségében kereste meg a vidékfejlesztési minisztert.
Levelében kifejti: a rendszer nonprofit keretek között, köztulajdonra alapulva működik 2010 óta, mára 230 munkahelyet teremtettek benne. Leszögezte azt is: támogatták a hasonló rendszerekben a nagyobb önkormányzati és állami szerepvállalást, valamint azt, hogy a díjak ne tartalmazhassanak felosztható nyereséget.
A valóság azonban kijózanítónak bizonyult. Gémesi szerint támogató törekvéseikkel ellentétben "az együttműködés és partnerség elutasítását, barátságtalan és több esetben jogsértő, sok éves kiváló együttműködést drámai gyorsasággal felváltó, szakmailag felkészületlen környezetvédelmi hatósági munkát és gyakorlatot" tapasztaltak.
Példát is hozott a polgármester: van olyan engedély, amelyet több mint 600 napot követően, a miniszternek írt harmadik levelet követően kapott meg a társulás.
Gémesi bírálta a kormány több intézkedését, lépését, mint például a szakterületi inflációtól 3,5 %-kal elmaradó díjemelési korlátot, az ésszerűtlen járulékrendszert, a felügyeleti díj bevezetését, vagy az elektronikus útdíjét a közszolgáltatók mentessége nélkül, a növekvő adókat, járulékokat.
"Mindezek alapvetően rendítették meg regionális hulladékgazdálkodási rendszerünk finanszírozhatóságát, mely nem külföldi tulajdonú, nem profit-orientált gazdasági társaságként működik, hanem 100%-os magyar önkormányzati tulajdonnal" - áll a levélben.
Gémesi azonnali egyeztető tárgyalást kezdeményezett több szerv bevonásával. Leszögezte azt is: a közszolgáltatást a jelenlegi körülmények között nem tudják tovább fenntartani.
A szövetség elnöke nem titkolta: hatékony központi segítség hiányában kénytelenek lesznek először a közszolgáltatást minimális szintűre csökkenteni, kényszerszabadságolásokkal és a szelektív gyűjtés felfüggesztésével. Amennyiben végképp nem történik semmi, akkor pedig nem tehetnek mást: a 103 ezer család korrekt tájékoztatása mellett fel kell mondják a közszolgáltatási szerződést, így pedig 107 település marad ellátatlanul.
forrás: Pécsi Stopp