A legnépszerűbb sportoló 2013

Hosszú Katinka vezet, Gémesi Csanád, Gáll Csaba és a Lázár fivérek is a listán a szurkolói szavazáson.

Idén ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje, melyen az sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb sportolóit díjazzák. A rangos eseményen a szurkolók is szerephez jutnak, szavazatukkal segíthetik kedvencüket a legnépszerűbb sportoló cím elérésében.



A listán 200 (!) magyar sportoló neve szerepel, akik az idei felnőtt világ és Európa-bajnokságain, Világjátékokon vagy a Bajnokok Ligájában értek el kiemelkedő eredményt egyéniben vagy csapatban. Eddig már 6500 szavazat érkezett, melyeknek közel egytizede a világbajnok úszó Hosszú Katinkát illeti (628 szavazat), aki egy héttel korábban még csak a harmadik helyen szerénykedett. A hét során a szavazatokkal bekerült a nyolc legnépszerűbb közé két olimpiai bajnok, Szilágyi és Gyurta, valamint Görbicz Anita is. Érdekesség, hogy a kajak-kenu senkivel sem képvselteti magát a népszerűségi listán. Mint ahogy az is, hogy a lovas világversenyek érmeseire is csak csordogálnak a szavazatok, így nem csoda, hogy nem a lovasokról szól ez a szavazás. A közönségszavazáson Gémesi Csanádra és Gáll Csabára, a GEAC válogatott kardvívóira is lehet szavazni.
Talán ha beindulna a szavazó kedv...

A december 6-ig zajló Adidas közönségszavazáson bárki voksolhat arra, hogy ki is az év legnépszerűbb sportembere. A facebook.com/sportcsillagok oldalon lehet szavazni.

A közönségszavazás keretében tíz szerencsés szurkoló értékes nyereménnyel gazdagodik. Közjegyző jelenlétében sorsolnak ki:

1. Egy két személyes VIP jegyet a december 19-ei gálaműsorra és vacsorára
2. Egy 100.000 Ft értékű wellness ajándékutalványt
3. Egy 50.000 Ft értékű wellness ajándékutalványt
4. Hat db Adidas ajándékcsomagot

A győztes személyét december 19-én, a Sportcsillagok Gálaestjén jelentik be, a Duna Televízió élő közvetítésének keretében.