Baleset után újra járható az út Gödöllő és Isaszeg között

Ismét járható a Gödöllőt Isaszeggel összekötő út, ahol egy kedd délelőtti baleset miatt rendeltek el teljes zárást - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze Gödöllő és Isaszeg között, a balesetben öten megsérültek. A helyszínelés ideje alatt teljes zárás volt érvényben, a forgalmat már Gödöllőről és Isaszegről sem engedték rá a két település közötti útra.
Az ütközés körülményeiről egyelőre csupán annyit lehet tudni, hogy az autók frontálisan rohantak egymásba - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.
Németh Cecília, a mentők sajtóügyeletese délelőtt az MTI érdeklődésére közölte: a baleset helyszínéről három férfit és két nőt vittek a fővárosi Honvédkórházba. Az első vizsgálatok alapján hárman könnyebben, ketten súlyosan sérültek meg - tette hozzá. (MTI)