Pénteken civilek karácsonyoznak a Főtéren

Idén a Civil Házból a Főtérre költözik a Civil Karácsony, hogy az adventi vásár szépséges „díszletei” között, a hatalmas fenyőfa oldalában beszélgessenek egymással és az irántuk érdeklődőkkel városunk legaktívabb polgárai.


Több tucatnyi nonprofit szervezet munkálkodik azon, hogy Gödöllő szebbé, élhetőbbé, barátságosabbá váljon, legyen szó kultúráról, gyermekeinkről, testi-lelki jóllétünkről, vagy akár környezetünkről.
December 20-án, pénteken 15.00 és 18.00 óra között forró teával és süteménnyel kínálják az érkezőket, azokat, akiknek nem új a másokért való munkálkodás, és azokat is, akik úgy érzik, van az életükben néhány szabad óra arra, hogy közösségi célokra, mások segítésére áldozzák, de még nem találták meg, hogyan.
Produkciók is színesíti a délutánt. A Weöres Sándor Egyesület képviseletében 16.30-kor karácsonyi dalokat ad elő a gödöllői Waldorf iskola kórusfesztivál-nyertes Gingalló népi énekes csoportja. A Megújult Nemzedékért Alapítvány 16.45-kor bábjátékot mutat be „A rosszat jóval győzd meg!” címmel, majd 17.30-kor gospel kórust hallgathatunk meg.
Az Életért Alapítvány adományért cserébe kerámia díszeket kínál az ajándékozni vágyóknak.
E néhány ünnepvárással telő órában szorosabbra fűződhet a szervezetek közötti  kapcsolat is, megismerhetik egymás munkáját, hogy később közös programokat dolgozzanak ki. Már erre az alkalomra is várják a társ-szervezetek szórólapjait, a háziasszonyok süteményeit, hogy minél emlékezetesebbé váljon az összejövetel.

További információ: Kecskés Judit, 20/339-8594, kecskes.jutka@gmail.com.