A boldog élet bennünk rejtőzik

Pataki Pálmával beszélgetett ma a városi könyvtár rendezvényén dr. Gémesi György polgármester a Városháza első emeleti folyosógalériáján látható Nyitott  szívvel élni (Fotók Nepálból és Indiából) című kiállítása apropóján.




Pataki Pálma Budapesten született 1968-ban és 18 évesen elindult a nagyvilágba. Felnőtt évei legnagyobb részét Ausztráliában és Amerikában töltötte. Sok év után rádöbbent arra, hogy a tartós boldogságot tárgyak felhalmozásával és különböző kapcsolatok magához láncolásával nem találhatja meg. Ekkor rátért a spirituális útra. Megfogalmazása szerint az egyetlen célja az maradt, hogy a Teremtővel való kapcsolatát mélyítse, s megtalálja és beteljesítse földi küldetését.

A szolgálatkereső élet vezette el Ázsiába, ahol közel 25 év keresés után megtalálta kérdéseire a választ.

A polgármesterrel beszélgetve elmondta, hogy a boldog élet bennünk rejtőzik. A jó és a rossz együtt jár, s minden megpróbáltatás szolgál valamire. A szeretet mellett a kegyelem és a gondviselés a legkedveltebb kifejezései. A csoda maga az élet, a rügyek, a virágok, a levelek. Azt is elárulta, hogy hamarosan visszaindul Ausztráliába indul, de már most várja, amikor újra találkozhat a gödöllőiekkel.