Gémesi György és Vécsey László találkozója a városházán

Gémesi György polgármester meghívta Vécsey László országgyűlési képviselőt a város és a képviselő jövőbeni együttműködését érintő megbeszélésre. A találkozóra a Gödöllői Polgármesteri Hivatalban került sor, melyen részt vett az érintetteken kívül Tóth Tibor és Pecze Dániel alpolgármester, Simon Gellért, a Fidesz helyi elnöke és Molnár Árpád, Vécsey László munkatársa.


A felek egyetértettek abban, hogy a bizalom kell legyen az együttműködés alapfeltétele. A polgármester javaslatot tett arra, hogy a város érdekében a konkrét programok kapcsán történjen a közös munka. Elsőként azonnali képviselői közbenjárást kért a Kalória Kft. egyetemi étterem üzemeltetési szerződése meghosszabbításának kérdésében a SZIE vezetésénél. A idén augusztusban lejáró szerződés meghosszabbítása nélkül kapacitás hiányában veszélybe kerülhet a városban működő egyházi iskoláknak napi több mint ezer adag ebéd biztosítása.
Gémesi György megkérdezte, hogy az állami beruházásban - az ígéret szerint - megépítendő uszodaprojekt előkészítése milyen stádiumban van, egyben felajánlott a város részéről minden szakmai segítséget. Vécsey László egyelőre semmi új információt mondani nem tudott.
További feladatként merült fel a Gödöllőt elkerülő út, a HÉV-vonal gödöllői részének felújítása, pályázati lehetőségekben való segítség, az autópálya zajvédő falának megépítése, a kastély további felújításának programja. A képviselő megígérte, hogy ezekben a programokban aktívan segíteni fog.
Szóba kerültek a Fidesz helyi képviselői által indított perek, rendőrségi feljelentések, és egy esetleges önkormányzati választási együttműködés is. Vécsey László elmondta, hogy tisztában vannak a helyi erőviszonyokkal, és azt is, hogy egy "kétharmados" párt nem engedheti meg magának, hogy ne indítson képviselőket. Gémesi György jelezte, hogy a választási egyeztetésre a Lokálpatrióta Klub polgármesterjelöltjeként nincs felhatalmazása. Egyetértettek abban, hogy a választások során mindenféleképpen fontos lenne egy akár etikai kódexben is rögzített megállapodás, hogy elkerülhetőek legyenek a 2010-es kampányban történtek.