Veterán kerékpárcsodákon kerekeznek a kastélyba

Az első, 1881-ben tartott velocipédes túrára emlékezve rendez az Adler Sport Club „Magyar Kastélyok Kerékpár Túra” elnevezéssel kerékpáros felvonulást augusztus 29-én, szombaton Budapestről Gödöllőre. 


A túrázók 9.30 órakor indulnak a Városligetből, majd a XIV., XVI. kerület érintve, Rákosmentén is látogatást tesznek. A résztvevők korhű öltözékben 30 évnél idősebb kerékpárokkal és velocipédekkel érkeznek 12 órakor a Rákoskeresztúr központjában lévő Fő térre. Igazi kuriózum gyanánt láthat majd a közönség az 1890-es évekből származó biciklit, emellett pedig veterán cabriolet autókat is szemügyre vehetnek az érdeklődők.
A folytatásban Pécel felé veszik az irányt a kerékpárosok és meg sem állnak egészen a Gödöllői Királyi Kastélyig, ahol díjátadó ünnepség és piknik várja a résztvevőket.