Új gazdasági társaságot alapít az önkormányzat

A képviselő-testület mai ülésén új korlátolt felelősségű gazdasági társaság alapítását határozta el az önkormányzati tulajdonú, Dózsa György út 2. szám alatti ingatlan üzemeltetésére.



A döntéshozók módosították a város 2015. évi költségvetéséről, a helyi adóról, továbbá a 2016. évi lakbér-mértékek meghatározására, az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló önkormányzati rendeleteket.

Támogatta a testület bérleti szerződés megkötését a Petőfi tér 4-6 sz. épület 6. számú helyiségére, ügyfélszolgálati iroda bővítése céljára.

Javaslatot fogadtak el garázsbérleti szerződések meghosszabbítására, valamint az üres, illetve év közben megüresedő garázsok hasznosítására.

A testület a Gödöllői Mézeskalács Bölcsőde valamint az Egyesített Szociális Intézmény vezetői álláshelyének betöltésére pályázat kiírásáról döntött.

Elfogadta a képviselő-testület a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Rönkvár zöldítés című pályázati programját.

Újraválasztották a Gödöllői Távhőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságát. Varga András, dr. Bellus Zoltán és Kis Antal megbízása 2020. december 31-ig szól.

A képviselő-testület a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány kuratóriumát a következő személyi összetételben választotta meg: Katona Szabó Erzsébet, Kodolányi Gyula, Dóráné Bátki Margit, Kecskés József, Körösfői András, Kovács Balázs, Hidasi Zsófia. A felügyelőbizottság tagjai: Rétfalvi Antalné, Pannonhalmi Zsuzsa és Incze Mózes. A megbízás mindkét testületnél 3 évre szól.