Megtalálták a Gödöllőről felszállt majd lezuhant kisrepülőt, egy ember meghalt

A felismerhetetlenségig összetört az a kisrepülőgép, amelyik vasárnap zuhant le Tatabánya térségében. Az oktatógépen két ember tartózkodott, egyikük meghalt, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.


Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője az MTI-nek vasárnap kora este elmondta, hogy a helyszíni szemle első megállapítása szerint a Cessna 152 típusú repülőgép a felismerhetetlenségig összetört, leszakadt a farokrésze, darabok törtek le a szárnyakból és a törzs is jelentősen roncsolódott.
A helyszínen talált nyomok alapján a szakemberek azt valószínűsítik, hogy a gép mintegy 20-25 fokos szögben süllyedve érte el a fák tetejét, ezután a megállásig megközelítőleg 50 méter hosszan ütközött a fáknak - beszélt a részletekről.
A kommunikációs vezető tájékoztatott arról is, hogy a leadott repülési terv szerint a kisgép eredetileg Gödöllőről felszállva Győr felé tett volna egy kört.
A gép vasárnap reggel Gödöllőről szállt fel, majd Tatabánya térségében nem sokkal 12 óra előtt elveszítette a kapcsolatot a földi irányítással.
A Magyar Honvédség közlése szerint a pápai légi kutató-mentő szolgálat 12 óra 35 perckor találta meg a lezuhant Cessna 152 típusú kisgépet Ágostyán községtől 5 kilométerre. A kutató-mentő helikopter a roncs közelében leszállt és megkezdte a bajba jutottak mentését.
Gányai Balázs, a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte az MTI-vel, hogy a balesetben egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a túlélőt mentőhelikopterrel kórházba szállították, sérülései súlyosak, több helyen - medencéjén, lábán és mellkasán - törései vannak.
Both Lajos, a gödöllői repülőtér vezetője az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy a gép kiképző repülésre szállt fel reggel. A reptérvezető a gépen utazó két emberről nem adott felvilágosítást, annyit tett csak hozzá, hogy a Cessna 152 típusú gép Magyarországon az egyik legelterjedtebb típus az oktatásra.

forrás: MTI
fotó: police.hu