A Gödöllő Táncegyüttes előadásai

Fergeteges előadásokkal ünnepli a tánc világnapját a Gödöllő Táncegyüttes, aminek Ficánkoló, Kiskamasz és Nagydruzsba csoportja április 29-én a Művészetek Házában kétszer is színpadra lép a "Nagy idő kereke" című produkcióval. Az előadás során az évszakok múlását végig kísérve elevenítik fel az egykori játékokat, táncokat, eleink szokásait.



Április 30-án este pedig - szintén a Művészetek Háza színpadán – nagyszabású gálaestet láthat majd a közönség, ahol a már említettek mellett a Palánta, a Druzsba és a Felnőtt csoport is bemutatja tudását.











(c) Korondi Judit felvételei