Madarak és Fák Napja 2016

 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Gödöllői Helyi Csoportja, a Gödöllői Értékvédő Egyesület és a SZIE Botanikus kert szervezésében tartották meg április 30-án szombaton a Madark és Fák Napját a Városi Könyvtár udvarán.

A szervezők a gyerekek számára többek között egy tanösvényt és tudáspályát is „kiépítettek“: ennek során a kicsiknek egy füzetbe pecséteket kellett gyűjteniük, ha egy-egy „állomásnál“ sikeresen teljesítették a feladatokat. A fődíj pedig egy ingyenes családi belépő volt a Jászberényi Sas Központba. A vetélkedőn a részt vevők nemcsak tudásukat tehették próbára, hanem számtalan érdekes információval is gazdagodhattak.
A Madártani Egyesület például több különböző odút is felvonultatott; ezekkel, valamint képek segítségével a gyerekek megtudhatták, hogy az egyes madárfajok milyen típusú, nagyságú mesterséges odúkat kedvelnek.
A Szent István Egyetem Bonatikus kertjének "standjánál" természetesen a növények és azok termései kerültek a középpontba, külön kiemelve a fák jelentőségét a mindennapi életben.
A helyszínen a gyerekek festhettek, illetve papírból madarakat "varázsolhattak", és persze nem maradhatott el a nagyon népszerű arcfestés sem.
Fotók: Reményi Krisztián