Jövőre Eich László tölti be a gödöllői iskolákat felügyelő tankerület igazgatójának posztját

 2017. január 1-jétől Eich László, mint tankerületi központ igazgató fogja vezetni a gödöllői járáshoz tartozó, állami fenntartású alap- és középfokú oktatási intézményeket tömörítő, dunakeszi központú szervezeti egységet.

Eich László az ELTE-n magyar-történelem szakon fejezte be tanulmányait, majd a Szegedi Tudományegyetemen közoktatás-vezetői szakon diplomázott. 17 éven keresztül az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában tanított, a  jogi- és állampolgári ismereteket tanulóegyetemi hallgatók szakvezetője volt. Hosszú időn keresztül igazgatóként dolgozott a  CIVITAS Egyesületben, ahol részt vett hazai és nemzetközi tanár továbbképzési programok szervezésében.