Francia fiatalok autókonvonja érkezett Gödöllőre

Augusztus 15-én este megérkezett városunkba az EuropRaid 2016 mezőnye. A részt vevő fiatalokat Gyenes Szilárd alpolgármester köszöntötte.



Az esemény egy Franciaországból induló európai autós körút, aminek célja - azon túl, hogy megismertesse a nyugat-európai fiatalokat Európával, főleg Közép- és Kelet-Európával -, hogy anyagi, főleg eszközbeli segítséget nyújtson rászoruló iskoláknak.
Az Europ'Raid 2014-ben indult kezdeményezés, amin első alkalommal 4, tavaly már 14, idén pedig 65 egység vesz részt több mint 200 résztvevővel.
Az egységesen 205-ös Peugeot-kból álló mezőnyben autóba ülők szinte kizárólag 18 és 30 év közötti diákok. Ők viszik el a mintegy 6 tonnányi adományt 10 kiválasztott iskolának.
A mezőny idén első alkalommal érinti Gödöllőt. Városunk bekerült az idei körút 23 állomása közé: a sofőrök több mint 10.000 kilométert tesznek meg 18 nap alatt, 20 országot érintve. A rajt július 30-án volt Blainben és La Roche-sur-Yonban.
Gödöllőn a francia fiatalok a repülőtéren szálltak meg sátrakban. A tervek szerint jövőre is ellátogatnak majd hozzánk.