Kerékpártúra indul Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásáért

A BeregFest Bike Tour program keretében két kerékpáros csapat indul útra kedden Budapestről és Kijevből, a Gödöllőt is érintő túra szervezőinek célja, hogy Ukrajna minél közelebb kerülhessen az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz.

Budapest-Beregszász túrán a résztvevők felkeresik Beregszász hat testvérvárosát, Gödöllőt, Hatvant, Kiskörét, Tiszaújvárost, Nyíregyházát és Vásárosnaményt, ahol a kerékpárosok személyesen adják át a város meghívóját a Mindenkit Hazaváró elnevezésű beregszászi napokra, amelyet szeptember 23-án és 24-én rendeznek meg - olvasható a szervezők MTI-hez küldött közleményében. A Kijevből induló ötfős csapat a tervek szerint szintén szeptember 23-án érkezik meg a kárpátaljai városba.
A magyar kerékpáros csapatot Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló, a Tisza Nagykövete vezeti, aki egy 150 éves velocipéd nyergében teszi meg a 400 kilométeres táv nagy részét. Hozzá csatlakozik többek között Takár Károly kárpátaljai ultrafutó és Dezső Sándor hódmezővásárhelyi triatlonista is. A csapat a túra teljes útvonalán csatlakozásra hívja a Kárpátaljáért tenni akaró kerékpárosokat.
A programhoz adományozás is kapcsolódik; a Kalandakadémia Egyesület, a gyártó Control X-Medical Kft., valamint a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából egy hatmillió forint értékű röntgengépet adnak át a túra végén a Beregszászi Kórháznak.
A kerékpárosokat a túra fővédnökei indítják útjukra kedden: Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa és Keskeny Ernő, kijevi magyar nagykövet.

MTI