Egyedül a kormány köthet megállapodást Brüsszellel - Továbbra sem kíván Gödöllő betelepülőket fogadni

A gödöllői képviselő-testület szeptember 26-án rendkívüli ülést tartott és határozatban utasította vissza Vécsey László országgyűlési képviselő azon kijelentését, hogy a Gödöllői Önkormányzat 1500 migráns betelepítését kívánja megvalósítani. Ezt „rágalomnak, minden alapot nélkülöző hazugságnak” minősítette. Felszólította Vécsey Lászlót, „hagyjon fel rágalmazó, a közösség elleni izgatásra alkalmas tevékenységével, mellyel méltatlanná válik választott tisztségének betöltésére”. Kijelentette ugyanakkor a testület, hogy „eddig sem tervezte és a jövőben sem tervezi menekültek befogadását”.

A rendkívüli ülés összehívására ezért került sor, mert szeptember 20-án a Fidesz lakossági fórumot rendezett az Erzsébet Királyné Szállodában, amin Vécsey László a többi között elmondta: Igazából a választókerület településein, a választókerületben az emberek hangulatán, az önkormányzatok hozzáállásán mi hibát nem találtunk, kivetnivalót nem találtunk. Minden afelé mutat, hogy pontosan értjük ennek a kérdésnek a súlyát és tudjuk a felelősségünket. Azonban az elmúlt héten a Gödöllői Önkormányzat sajnos másodszor is elutasította a kötelező betelepítési kvóta elleni határozatot. Ebből viszont számunkra az vált érthetővé és világossá, hogy Gödöllő fokozott veszélyben van. Ezt egyébként a környező településeken is érzékeltük, hiszen a környező településeken az emberekkel beszélgetve, miután értesültek erről, azért föl-föl bukkant az a kérdés, hogy mi történik, hogy mi lesz Gödöllőn? Ha a Gödöllői Önkormányzat nem áll ellent ennek a nyomásnak, a Gödöllői Önkormányzat a Szegedi Önkormányzat mintáját veszi alapul és a gödöllői testvérváros, az ausztriai testvérváros, biztosan találkoztak Bad Ischlnek a nevével és polgármester úrnak van egy ilyen bejegyzése egyébként a honlapján, hogy a Bad Ischl-i példát pozitív példaként említi, ahol is 100 menekültcsaládot fogadtak be a testvérvárosba. Hát ezt nagyon könnyű átszámítani és ezt meg is teszik a szomszéd településeken is, ez Gödöllőn 200-220 családot jelent.
Ezt családegyesítéssel, amit most az unió éppen a legutóbbi határozatainak egyikével tett még könnyebbé, ez akár 1500 embernek a betelepítését is jelentheti Gödöllőnek. Tehát nagy a nyugtalanság. Egyáltalán nem mindegy a környező településeken, hogy mondjuk 1500 migránst a blahai városrészre vagy Máriabesnyőre vagy a valkói, isaszegi részre akar majd az önkormányzat betelepíteni. Vagy esetleg szétteríteni a városban, a városközpontban, üresen álló ingatlanokban. És nagyon sokféle álhír, álhíresztelés lát napvilágot, például a Botka is azzal védekezett Szegeden, hogy micsoda marhaság ez, hogy majd az unióval ő köt szerződést, Bizottsággal. Ugye a Bizottság nem áll kapcsolatban egy várossal. Azért mindenkinek a figyelmébe ajánlom, szintén a múlt héten volt, jelentkezett 22 olyan civil szervezet, ismerjük ezeket a civil szervezeteket, tudjuk, hogy ők honnan kapják a finanszírozásukat és hogy nem feltétlenül felülről korlátos a finanszírozásuk, na, ez a 22 civil szervezet kifejezetten a kötelező betelepítés mellett érvel, áll ki. Nem kell ahhoz Európai Bizottság, hogy egy városba akárhány család betelepüljön, elég hogyha jelentkezik a polgármesternél egy civil szervezet és visz egy táska pénzt, hogy kibérelje az önkormányzati ingatlanokat. Tehát egy önkormányzati hozzáállás, adott esetben egy önkormányzati befogadó hozzáállás nagyon veszélyes tud lenni. És mivel Gödöllő úgy érezzük fokozott veszélyben van, ezért nagyon-nagyon fontos, hogy itt most sokan vagyunk, nagyon-nagyon fontos, hogy aki innen hazamegy, az az elkövetkező 10-12 napban minél több emberhez eljuttassa a hírt, hogy Gödöllőnek ki kell állnia magáért, függetlenül attól, hogy az önkormányzat hogyan áll ehhez a kérdéshez, mert csak a gödöllőiek aktív részvétele, a gödöllőiek határozott véleménye tudja megakadályozni azt, hogy Gödöllő és ezzel együtt egyébként a környék is nagyon rossz helyzetbe, mégpedig visszafordíthatatlan rossz helyzetbe kerüljön adott esetben egy betelepítés kapcsán.
Az elhangzottakra másnap a következő közleményben reagált a polgármester:
Gémesi György, Gödöllő város polgármestere megdöbbenve értesült arról, hogy a körzet országgyűlési képviselője, Vécsey László az október 2-ai népszavazással kapcsolatban tartott fideszes kampányrendezvényen azt mondta, hogy a település vezetője 1500 menekültet akar Gödöllőre befogadni és betelepíteni.
Vécsey László ezen kijelentése hazugság, melyet határozottan visszautasítunk. A képviselő célja egyértelműen a lakosság körében meglévő egyre nagyobb bizonytalanság és félelem gerjesztésének erősítése.
Gémesi György határozottan felhívja Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő figyelmét arra, hogy:
1. Menekülteket befogadni és letelepíteni csak a magyar kormány támogatásával és a magyar kormányzati hivatalok közreműködésével lehet,
2. Gödöllő Város Önkormányzata nem tervezett és a jövőben sem tervezi menekültek befogadását. Ilyen jellegű hatásköre és kompetenciája nincs is.
A város vezetése továbbra is elhatárolódik a túlfűtött pártpolitikai kampánytól, és Gödöllő város lakosságának továbbra is garantálni kívánja a békességet és a nyugalmat!
Felszólítjuk Vécsey László országgyűlési képviselőt, hogy amennyiben bármilyen tudomása van - akár titkos - Gödöllő városát érintő kormányzati döntésről, akkor, mint a térség választott képviselője, kötelezettségét teljesítve, haladéktalanul tájékoztassa Gödöllő Város Képviselő-testületét!
A fideszes képviselő nagy nyilvánosság előtt történt félretájékoztatásának tisztázása miatt Gémesi György polgármester 2016. szeptember 26-án, hétfőn reggel 7.30 órára rendkívüli testületi ülést hív össze, amire Vécsey Lászlót elvárja.
A körzet országgyűlési képviselője 2010 óta második alkalommal tett eleget az önkormányzat meghívásának a hétfő reggeli ülésen. A képviselők először meghallgatták a Vécsey László szeptember 20-i fórumán készült hangfelvételt, majd felolvasták a polgármester szeptember 21-i közleményét. Ezután Vécsey László újra előterjesztette azt az országszerte szétküldött fideszes javaslatot, amit a testület nem fogadott el.
„Gödöllő Város önkormányzata elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. A kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A kvótadiktátum veszélyezteti a kultúránkat és a mindennapjaink biztonságát, vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre, valamint veszélyezteti hazánk szuverenitását. Kérjük a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migránsok beáramlását és a kötelező betelepítési kvótát, védje meg Magyarországot és a magyar embereket!”
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége két alkalommal rendezett konferenciát a menekültkérdésről, mondta el ezek után Gémesi György. Először 2014 tavaszán, amikor a magyar kormány ezzel a kérdéssel még nem is foglalkozott. Az eseményen képviselt kormányzati szervek jelezték az itt megismert problémákat, gondokat. Itt voltak azon települések vezetői is, ahol akkor menekülttábor működött. Részt vett a tanácskozáson az EU Régiók Bizottsága menekültüggyel foglalkozó bizottsági elnöke is. Akkor is jeleztük, az önkormányzatoknak felelős magatartást kell tanúsítaniuk, ha a kormányzat megállapodik Brüsszellel és ilyen jellegű feladatokat ad a településeknek. A következő évi konferenciára egy könyvet is megjelentetett a MÖSZ, dr. Kondorosi Ferenc korábbi államtitkár tollából A legújabb kori népvándorlás címmel. Az előadók, Nógrádi Györgytől a Belügyminisztérium képviselőjéig világosan feltárták a helyzetet.
Gémesi György arra kérte Vécsey Lászlót, hogy tisztázza a lakossági fórumán elhangzottakat, ossza meg ismereteit bármilyen, - akár titkos - Gödöllő városát érintő, a betelepítéssel kapcsolatos kormányzati döntésről.
Azt is megemlítette, hogy a város nemzetközileg elismert egyetemének kérésére a tanév kezdetén cikket közölt a Gödöllői Szolgálat arról, hogy több kontinensről érkezett külföldi diákok egyre nagyobb számban végzik felsőfokú tanulmányaikat a Szent István Egyetemen. Tudomására jutott, hogy több külföldi hallgatót is inzultáltak a napokban. Vécsey László fórumát követően, gyorsan terjedt az álhír közösségi portálon, hogy a polgármester már be is telepített menekültek a városba.  
A képviselő bocsánatkérésre szólította fel a polgármestert, de csak Gémesi György sokadszor feltett kérdésére derült ki ennek oka: Vécsey László nem arról beszélt a fórumon, hogy 1500 embert telepítenek be, hanem azt mondta, hogy 1500 embert telepíthetnek be. (A fórumon viszont tényként említette: „ez Gödöllőn 200-220 családot jelent.” – a szerk.)
Arra a polgármesteri kérdésre viszont nem adott választ a képviselő, hogy tud-e olyan konkrétumról, esetleg kormányzati döntésről a betelepítések témakörében, ami veszélyezteti Gödöllő városát. Azt mondta, hogy ha nem sikerül Brüsszelben elérni a kötelező betelepítési kvóta eltörlését, akkor a kormánynak azokkal a településsekkel kell majd tárgyalnia, akik nem utasították el a kvótát. Mivel a gödöllői képviselő-testület már kétszer nem úgy szavazott, mint ahogyan azt az előterjesztő Fidesz szerette volna, a város fokozott veszélyben van.  Hozzátette: Gémesi György facebook bejegyzésében pozitív példának nevezte 100 migráns család letelepítését az osztrák testvérvárosban, Bad Ischlben. E bejegyzéssel és a képviselő-testület döntéseivel szerinte Gödöllő felkerül Brüsszel céltáblájára.     
A gödöllői képviselő-testület eddig sem kívánt és a jövőben sem kíván menekülteket betelepíteni, ez elképzelhetetlen is lenne a Vécsey László által vizionált módon, hiszen az egyetemi kollégiumot vagy városrészeket nem lehet kiüríteni, reagált a polgármester. Menekültek ausztriai befogadásáról az osztrák kormánnyal egyezett meg Brüsszel, Bad Ischl ezt követően fogadott be 120 menekültet (főleg kisgyerekes családokat), tette hozzá. Hannes Heide polgármester szívesen látja vendégül Vécsey Lászlót és mutatja meg, miként oldották meg civilizáltan és példaszerűen ezt a feladatot testvérvárosunkban. A polgármester visszautasította azt a gondolatmenetet, miszerint egyes településeket diszkriminálni, fenyegetni és zsarolni lehetne, aszerint, hogy az önkormányzat miként nyilvánított véleményt a kötelező kvótáról. E témakörben megállapodást egyedül a kormány köthet Brüsszellel. Ha a magyar kormány megegyezik az Európai Unióval menekültek letelepítéséről, akkor az mind az ország tízmillió lakosára, és valamennyi önkormányzatra feladatokat ró.
A képviselő azon felvetésére, hogy meg kell kérdezni a gödöllőieket, mi a véleményük a kötelező kvótáról, egyszerű a válasz, hangsúlyozta Gémesi György: az október 2-i népszavazást ezért rendezik. Ő is részt vesz a szavazáson, ezt kötelességének tartja. Hozzátette: mindenki lelkiismerete szerint szavaz, és ha nem úgy szavaz, mint ahogy azt a kormány propagandája elvárja, akkor sem lesz hazaáruló.     
A képviselő-testület az országgyűlési képviselő határozati javaslatát 3 igen szavazattal és 8 tartózkodással nem fogadta el. A polgármester javaslatát 9 igen, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadva a következő határozatot hozta:
„A képviselő-testület határozottan visszautasítja Vécsey László országgyűlési képviselő azon kijelentését, hogy a Gödöllői Önkormányzat 1500 migráns betelepítését kívánja megvalósítani. Ezt rágalomnak, minden alapot nélkülöző hazugságnak minősíti.
A képviselő-testület ismeri Magyarország jogszabályait. Tudja, hogy menekültek befogadásáról csak a Magyar Országgyűlés és a Magyar Kormány hozhat döntést. A települési önkormányzatnak nincs jogi felhatalmazása arra, hogy a Kormány jóváhagyása nélkül menekülteket telepítsen be a településre.
A képviselő-testület kijelenti, hogy eddig sem tervezte és a jövőben sem tervezi menekültek befogadását.
A képviselő-testület tiszteli a népszavazás demokratikus jogintézményét, amely a választópolgárok önálló, szabad döntésén alapul, ezért mint választott testület nem kívánt, és ezután sem kíván a „ betelepítési kvótáról” szóló kérdésben állást foglalni.
A képviselő-testület felszólítja Vécsey László országgyűlési képviselőt hagyjon fel rágalmazó, a közösség elleni izgatásra alkalmas tevékenységével, mellyel méltatlanná válik választott tisztségének betöltésére.”                        
A testületi ülés után Vécsey László újabb közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaz: „Gödöllő veszélyben van, mert Gémesi György polgármester nem utasítja el a migránsok betelepítését”. A polgármester ehhez a következőt fűzte hozzá: „Sajnálatos, hogy Képviselő úr nem tud, vagy nem akar a sorok között olvasni.  Stílusa már olyan mélyre süllyedt, ahova a továbbiakban nem kívánom követni."